logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Jónak lenni jó – Már közel 19 millió forint gyűlt össze a közmédia jótékonysági akcióján

| Szerző: hirado.hu
19 millió forinthoz közelít az adományok összege az idei Jónak lenni jó akcióban. A közmédia ezúttal a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének gyűjt. Szerdán pedig megérkezett az első nagyobb összegű adomány is, egy ügyvédi iroda egymillió forinttal támogatta a jótékonysági akciót – számolt be az M1 Híradó.

A zebránál várakozik Szakáll Zsombor és kutyája, Ramsay, hogy átmehessenek az úton. Amint a jelző lámpa csilingel, leléphetnek a járdáról. Most még kísérővel együtt közlekedhetnek, de hamarosan vizsgáznak, és akkor már önállóan mehetnek mindenhova. Zsombor még középiskolás korában veszítette el a látását, Ramsay pedig már az ötödik vezetőkutya segítője.

A kutyák kiképzése egy-két évig tart és több millió forintba kerül. Ramsay kiképzését a Látássérültek Egyesülete finanszírozta, amiért a férfi azóta is hálás.

Kutyával közlekedni  csodálatos. Úgy szoktuk mondani, hogy kutya nélkül közlekedni lehet, de nem érdemes. Nagy biztonságot ad az utcán a forgalomban” – fogalmazott Zsombor.

Beszélő telefonok is segíthetik a látássérülteket.

Egy-egy ilyen használati cikk ára sok esetben jóval magasabb, mint a hagyományos eszközöké, ezért az egyesülettől bérelhetők.

A kölcsönzés azért is jó, számukra, mert ki tudják próbálni. Ezek legfőképpen olyan segédeszközök,  amelyek elég drágák, és ez így jó nekik, hogy kézzel fogható, előtte ki tudják próbálni, hogy mi az amit majd esetlegesen megvásárolnak” – mondta Bora Sándor, a Látássérültek Észak-Alföldi Regionális Egyesületének alelnöke.

A közmédia az idei Jónak lenni jó kezdeményezésben a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének gyűjt. A jótékonysági akcióban már a 19 millióhoz forinthoz közelít az adományok összege. Megérkezett az első nagyobb összegű felajánlás is egy ügyvédi irodától, ők egymillió forinttal támogatták az adománygyűjtést.

Segíteni továbbra is a 13600-as telefonszámon keresztül lehet, a 96-os kóddal. Minden sms vagy hívás 500 forint adomány a látássérülteknek. A Jónak lenni jó kampány december 18-án egésznapos műsorfolyammal zárul.

Ajánljuk még