logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Roska Botonddal találkozhatnak a Nemzeti Tudósképző Akadémia növendékei

A Svájcban kutató magyar neurobiológus, a vakság gyógyításán dolgozó Roska Botond, valamint a nemzetközileg is egyedülálló tehetséggondozó programban résztvevő fiatal kutatók tartanak előadásokat Szegeden a Nemzeti Tudósképző Akadémia növendékeinek, akik laborlátogatásokon is részt vehetnek – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Roska Botond, a bázeli Institute of Molecular and Clinical Ophthalmology vezetője, a Semmelweis Egyetem vendégprofesszora és a tavaly ősszel létrehozott budapesti BrainVision Center egyik irányítója húsz éve kezdett el dolgozni a látás mechanizmusának megértésén. Mint korábban az MTI-nek kifejtette, akkor még senki sem foglakozott ezzel a témával, ma már nagyon sok kutatás zajlik ezen a területen. Kutatócsoportjával elsőként térképezték fel, hogy a látórendszer különféle sejtjei hogyan nyerik ki a környezetből a vizuális információt.

A tudós és munkatársai olyan génterápiás eljárást fejlesztettek ki, amely a sérült szemideghártya, a retina megfelelő sejtjeinek működésébe való beavatkozással képes eljuttatni a vizuális információt a betegek központi idegrendszerébe. A kísérletek egy része eljutott a klinikai tesztelés fázisába.

A csütörtökön kezdődő konferenciára az ország 42 középiskolájából 240 gimnazista, valamint 150 egyetemista hallgató, mentor, junior mentor érkezik. A háromnapos rendezvény során a 2013-ban indult program hallgatói közül többen is előadásokon mutatják be saját kutatásaikat, a kezdeményezésben résztvevő mentorok is beszámolnak tudományos munkájukról, és a középiskolások a szakemberek laboratóriumaiba is ellátogathatnak. A találkozón adják át az idei Kiváló Szent-Györgyi hallgató díjat, melyet Kopasz Anna Georginának ítéltek oda a rákos megbetegedések genetikai hátterének feltárását segítő kutatásaiért.

A tavaly ősztől Nemzeti Tudós Akadémia nevet viselő programot Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának 75. évfordulójához kapcsolódva hozták létre, hogy újra vonzóvá tegye a fiatalok számára a tudományos életpályát. Elindítottak egy olyan egyedülálló, a résztvevők életét 16 és 36 éves koruk között – a hagyományos iskolarendszerrel párhuzamosan – végigkísérő programot, amely képes lehet arra, hogy hazánkban tartsa a legkiválóbb természettudományos érdeklődésű diákokat minőségi képzés és megfelelő anyagi juttatás biztosításával.

A hazai és nemzetközi mentorok részvételével, az Innovációs Technológiai Minisztérium támogatásával zajló programba olyan gimnazisták jelentkezhetnek, akik már a középiskolában kimagasló eredményt értek el a különböző hazai és nemzetközi versenyeken biológiából vagy kémiából, valamint eltökélt szándékuk, hogy élethivatásul a kutatói pályát válasszák. A középiskolás tanulók képzése a húsz – országos lefedettséget jelentő – területi képzési központon kívül az országos képzési központokban – Debrecen, Gödöllő, Hódmezővásárhely, Pécs, Szeged, Szombathely – kialakított korszerű, modern laboratóriumokban zajlik.

A programba felvételt nyert egyetemisták és doktoranduszok az adott város – Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged ľ egyetemének kutatólaboratóriumaiban, illetve a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban vagy a fővárosi Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetben végezhetnek kutatómunkát.

Ajánljuk még