logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Nyitrai: A kormány minden körülmények között megvédi a nyugdíjakat

A kormány minden körülmények között arra törekszik, hogy megvédje a nyugdíjakat és megőrizze azok vásárlóértékét – mondta a miniszterelnök munkájának támogatásáért felelős miniszterelnöki biztos a Magyar Nemzet online felületén kedden megjelent interjúban.

Nyitrai Zsolt azt mondta, a nyugdíjasok kiemelt partnerei és szövetségesei a kormánynak, mivel több mint kétmillióan vannak, és így egy rendkívül meghatározó társadalmi csoportot alkotnak.

A kormány már 2010 előtt közéleti szövetséget kötött velük, és akkor rögzítették, hogy történjen bármi, minden körülmények között arra törekszünk, hogy megőrizzük a nyugdíjak vásárlóértékét és megvédjük a juttatásaikat, és ezt a megállapodást a háborús szankciók okozta nehéz helyzet ellenére is tartjuk – emelte ki a miniszterelnöki biztos.

Arra a kérdésre, hogy meddig tartható az inflációkövető nyugdíjemelés, azt válaszolta, bízik benne, hogy előbb vagy utóbb megjön a világ esze, és Európa vezetői is felismerik, hogy az Európai Unió által Oroszország ellen hozott szankciók elhibázottak.

Nyitrai Zsolt úgy fogalmazott, a polgári kormányzás lelke az, hogy a közéleti munkát a párbeszédre építik.

Amikor kormányon vagyunk, akkor általában nemzeti konzultáción kérdezzük meg a polgárokat, de 2004-ben például nemzeti petíciót indítottunk, hogy két választás között is el tudják mondani a véleményüket az emberek” – mondta a kormánypárti politikus.

A nemzeti konzultációval kapcsolatban megjegyezte, eddig mindegyiknek volt következménye, mindegyiket követte egy kormányzati vagy országgyűlési döntés vagy szabályozás.

Arra a felvetésre, hogy újra emelkedhet a munkanélküliség Magyarországon azt mondta, egyelőre ezt még nem érzékelik, de a jelenlegi helyzetben akár ez is benne van a pakliban.

Ugyanakkor kormányban van annyi tapasztalat, döntésképesség és kreativitás, hogy ha növekedni kezdene a munkanélküliség, akkor is meg tudja védeni a munkahelyeket – hangsúlyozta Nyitrai Zsolt.

Ajánljuk még