logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Szijjártó Péter: Már az újabb szankciós csomag emlegetésére is emelkedett a gáz ára a világpiacon

Már az újabb, immár kilencedik szankciós csomag emlegetésére is újabb gázáremelés következett a világpiacon – erről beszélt Szijjártó Péter reggel a Kossuth Rádióban. A külügyminiszter újabb vörös vonalnak nevezte, hogy a tervek szerint Brüsszel az orosz nukleáris technológiákra is szankciókat vetne ki. Hozzátette: Magyarország nem fogad el olyan uniós intézkedéscsomagokat, amelyek veszélyeztetik az ország energiabiztonságát. A Kossuth Rádiónak nyilatkozó energetikai szakértő is kiemelte: nem igaz, hogy az uniós szankcióknak nincs árfelhajtó hatásuk – számoltak be róla az M1 Híradójában.

Sokan fellélegeztek az Európai Unióban, amikor az augusztus végi csúcsról csökkenti kezdett a gáz ára a holland gáztőzsdén. Az örömük azonban a hét elejéig tartott.

Bejárta az európai sajtót az a hír, hogy az Európai Bizottság alig egy hónappal a nyolcadik szankciós csomag elfogadása után már a kilencediken dolgozik. Bővítenék például az energiaszektorra vonatkozó szankciókat és megtiltanák a nukleáris energia, illetve a fűtőanyagok területén az együttműködést Oroszországgal.

A szankciók hírét azonnal elkezdte beárazni a piac. A holland gáztőzsdén az augusztus végi 350 euro/MWh-ás csúcs után november 1-re 116 euró/MWh-ra csökkent az energiahordozó tőzsdei ára, ami most ismét emelkedni kezdett.

Grafika: M1 (forrás: holland gáztőzsde)

Brüsszelnek szembe kellene néznie az eddigi szankciós csomagok hatásaival, és levonnia a következtetéseket – mondta Szijjártó Péter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. A külgazdasági és külügyminiszter arról beszélt, ahogy a korábbi, úgy az újabb intézkedés csomag hírére is reagált az energiapiac.

Brüsszelnek már csak egy újabb szankciós csomag emlegetését is kerülnie kellene, hiszen látható, hogy csak a kilencedik szankciós csomag emlegetésére az európia tőzsdén a földgáz ára újabb ugrásszerű növekedést produkált. Ez pedig nyilvánvalóan újra az európai embereken fog csattani” – fogalmazott Szijjártó Péter.

A külügyminiszter kiemelte: Magyarország nem fogad el olyan uniós szankciós csomagokat, amelyek veszélyeztetik az ország érdekeit, például az energiabiztonságát.

Kapcsolódó tartalom

Kövér László szerint „nem az oroszok használták a gázt fegyverként, hanem fordítva. Az Európia Unió bizottsága próbálta meg a szankciókon keresztül ezt az oroszokkal szemben visszafordítani”

Az a szankciós politika, amely Európában a háborúra válaszul megfogalmazódott, valójában magas inflációt, energiaválságot és recessziós veszélyt idézett elő – jelentette ki az Országgyűlés elnöke szombaton, Orosházán. Kövér László, a Mondjunk nemet a szankciókra! című országjáró sorozat egyik Békés megyei állomásán azt mondta, noha a szankciós politika kezdetén azt ígérték, azok nem érintik az energiahordozókat, – ahogy fogalmazott – az önmagát önállósító Európai Bizottság újabb és újabb csomagokat készít, és a korlátozásokat előbb az olajra, majd a gázra is kiterjesztette. A házelnök ugyanakkor hangsúlyozta: Magyarország gázellátása ebben a pillanatban biztonságban van.

Gáztározóink föltöltöttsége szempontjából több, mint a lakossági fogyasztáshoz mérve 1,3 évre való tartalékunk van. A teljes magyar energiafogyasztásnak ötven-hatvan százaléka közötti tartaléka van betárolva” – fogalmazott az Országgyűlés elnöke.

Kapcsolódó tartalom

Nem igaz, hogy az uniós szankcióknak nincs árfelhajtó hatásuk – jelentette ki a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában Hortay Olivér energetikai szakértő.

Ha megnézzük a földgáz árak alakulását az elmúlt fél éveben, akkor nagyon világosan látható, hogy a szankciókkal kapcsolatos nyilatkozatoknak, kommunikációknak komoly hatása van az árakra, tehát a jelenlegi magas árszintek jelentős részét a szankciók lebegtetése, a bevezetett szankciók és az orosz válaszintézkedések, tehát tágabb értelemen a kereskedelmi konfliktus eszkalációja okozza” – fogalmazott Hortay Olivér.

Arról beszélt, hogy azért is emelkednek az árak, mert nincs elég gáz a kontinensen, hozzátette Nyugat-Európa nincs abban a helyzetben, hogy megmondja, mennyit hajlandó fizetni a gázért, teljesen kiszolgáltatott a beszállítóknak.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még