logo

Műsorújság

Fontos

Kubatov Gábor: Mérhetetlenül riasztó a baloldali polgármesterek teljesítménye

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Kilencvenéves nénit mentettek meg a zsaruk Budapesten

| Szerző: hirado.hu
Túl nagy teher. Így gondolt magára egy kilencvenéves néni. Úgy érezte öreg korára már csak terhet jelent családja számára, és egy elkeseredett pillanatban úgy döntött, eldobja magától az életét – olvasható a szívszorító poszt a Budapesti Rendőr-főkapitányság közösségi oldalán. Szerencsére három rendőr még időben rátalált a nénire és megmentette az életét.

A budapesti rendőrök október 21-én kaptak riasztást egy józsefvárosi társasház negyedik emeletére. A bejelentő hirtelen nem tudta megmondani, hogy melyik lakásban van szükség a segítségre, mert amikor rátalált idős rokonára, ő maga is rosszul lett a sokktól.

Az idős asszonyra három rendőr talált rá mély, vérző sebbel a karján, de még életben volt. Az egyenruhások még tudtak beszélni vele, a nő pedig azt kérte tőlük, hogy mentsék meg az életét – számoltak be az esetről a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hivatalos Facebook-oldalán.

Hogy megállítsák a vérzést, az életmentők törölközőt kerítettek a lakásban, az asszony karját felemelték és nyomókötést helyeztek rá.

Ahogy teltek a percek, a lelkiismeretes rendőrök egymást váltva szorították az idős hölgy karját, a házban pedig az összes ajtót kinyitották, hogy a mentők akadály nélkül jussanak a sérülthöz. Az egyenruhásoknak végül sikerült megállítani a vérzést és megmenteni a nő életét, akit a mentők stabil állapotban vittek kórházba – derült ki a posztból.

Büszkék vagyunk rendőreinkre, hogy helytállásukkal sikerült megmenteni egy ember életét” – méltatta kollégáit a bejegyzésben a BRFK.

A kiemelt kép illusztráció. (Forrás: Police.hu)

 

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Ajánljuk még