logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Freund Tamás: A tudomány ünnepe a valóság ünnepe

A tudomány a valóság ismeretére és szeretetére nevel. A tudomány ünnepe tehát: a valóság ünnepe – fogalmazott köszöntőjében Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke csütörtökön, a Magyar Tudomány Ünnepe nyitóünnepségén Budapesten.

Csak a tudomány által leírt valóság ismerete és az annak bázisán való közös cselekvés hozhat megoldást a szorongató globális válságokra, legyen szó a felmelegedésről, egy új vírusról vagy a társadalmi feszültségek békés kezeléséről” – emelte ki az MTA elnöke.

Kitért arra, hogy a programok nem csupán arra alkalmasak, hogy átfogó képet nyújtsanak a tudomány legújabb eredményeiről, hanem azt is bemutatják, hogy milyen széles együttműködés valósul meg a hazai tudományosság különböző szereplői között.

A Tudomány: út a világ megismeréséhez mottóval megrendezett egy hónapos programsorozat küldetésének nevezte a tudomány iránti bizalom erősítését, és a fiatal, középiskolás korosztály megszólítását.

Felidézte, hogy e célok elérése érdekében a rendezvénysorozaton kívül tavaly ősszel elindult az MTA Középiskolai Alumni Programja,

idén ősszel pedig középiskolai tanulmányi versenyt hirdettek a klímaváltozásról és a fenntarthatóságról. A versenyre csaknem 700 csapat jelezte részvételi szándékát – tette hozzá.

Az egyetemes tudáskészletben markánsan benne van a magyar elme produktuma. Szent-Györgyi Albert, Neumann János, Gábor Dénes vagy Karikó Katalin korszakos felfedezései nélkül sokkal szegényebb lenne az emberiség” – emelte ki Novák Katalin köztársasági elnök köszöntőjében, amelyet Király András, a Köztársasági Elnöki Hivatal tervezésért és elemzésért felelős igazgatója olvasott fel az ünnepségen.

Mint fogalmazott, a magyar tudós különleges bölcsőbe születik, örökül kapja az egyedülálló magyar nyelvet, az abból adódó egyedi gondolkodásmódot, észjárást, inspirálja a gazdag magyar kultúra és a csodálatos Kárpát-medencei környezet.

A köztársasági elnök szerint a tudományos eredményekben is ott van ez a magyar DNS, még akkor is ha a tudomány lényegéből adódóan egyetemes.

Az államfő szerint éppen ennek az egyetemesnek és speciálisnak a találkozását ünnepeljük a magyar tudomány napján.

Novák Katalin kiemelte: a mostani nehéz időkben életünknek számtalan területét kell újragondolnunk, ebben segíthet a tudomány világa és eszköztára, amely fogódzót ad az útkeresésben, irányt mutat az új utak felfedezésében.

Erdei Anna, az MTA főtitkárhelyettese, a Magyar Tudomány Ünnepe Programtanácsának elnöke felidézte, hogy a Magyar Tudomány Ünnepét immár 19. alkalommal szervezik meg, arra emlékezve, hogy Széchenyi István 1825. november 3-án birtokainak egy évi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elődjének számító Tudós Társaság megalapításához.

Beszámolt arról, hogy idén megújulnak a rendezvénysorozat tudománynépszerűsítő előadásai Tudományünnep+ néven. Az előadások a közvéleményt aktuálisan leginkább foglalkoztató témákat dolgozzák fel dinamikus stílusban, élvezetes formában.

Az első ilyen esemény csütörtökön este Rácz András történésznek az Ukrajnában dúló háborúról szóló előadása lesz. Idén a rendezvénysorozat keretében 11 alkalommal várják az érdeklődőket este 18 órai kezdettel. A következő hetekben szó lesz többek között az energiaválságról, a megújuló energiaforrásokról és a klímaváltozás várható hatásairól is – sorolta.

Kitért arra is, hogy idén először vesz részt a rendezvénysorozaton önálló kiemelt programjával a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA).

A SZIMA előadói a versfordítás új útjairól tartanak majd szimpóziumot,

az MMA programjának előadásaiból pedig kiderül majd egyebek mellett, hogy milyen együttműködés valósult meg a tudomány és a művészet között a vörösiszap katasztrófa utáni újjáépítésben.

A köszöntőket követően a hagyományok szerint átadták az Eötvös József-koszorúkat, valamint az MTA tudományos díjait. A díjazottak névsora az MTA honlapján olvasható. Ezt követően Pléh Csaba akadémikus tartott előadást A tudások feszültségei a megismerő emberben: a modern pszichológia hozzászólása a tudományos világnézet vitáihoz címmel.

Az MTA Székházában tartott tudományünnepi rendezvények ingyenesen látogathatók, de a helyek korlátozott száma miatt több programra előzetes regisztráció szükséges, amelyet ide kattintva tehetnek meg az érdeklődők. A székházban tartott előadások többségét élőben közvetítik, az események egy része az MTA YouTube-csatornáján visszanézhető lesz.

Ajánljuk még