A 2022-ben számos segítséget kapnak az idősek. A kormány visszavezette a baloldali kormányok által elvett 13. havi nyugdíjat, most pedig idén harmadik alkalommal hajt végre nyugdíjemelést, sőt nyugdíjprémiumot is kapnak az idősek.
Még október elején jelent meg a Magyar Közlönyben az a rendelet, amelynek értelmében november elsejétől, 2022. január 1-jei visszamenőleges hatállyal 4,5 százalékkal kell emelni a nyugellátások összegét.
A januári 5 százalékos és a júliusi 3,9 százalékos emeléssel együtt ez azt jelenti, hogy
2022-ben összesen 13,4 százalékkal emelkedik a magyar nyugdíjak mértéke, ami a frissen visszakapott 13. havi nyugdíjra is vonatkozik.
Kapcsolódó tartalom
Orbán: Becsületbeli ügyünk gondoskodni az idősekről
Orbán Viktor miniszterelnök az idősek világnapján jelentette be a nyugdíjemelést. Közösségi oldalára feltöltött videójában leszögezte: „Egész Európában nehéz idők járnak, de ilyenkor sem szabad szem elől tévesztenünk a legfontosabb nagy nemzeti céljainkat, az egyik ilyen a nyugdíjasok megbecsülése Magyarországon.”
Hangsúlyozta: „Sikerült az elmúlt évek gazdasági teljesítményeinek visszaadnunk azt a 13. havi nyugdíjat, amelyet a baloldali kormányok vettek el az idősektől.”
Ezt Orbán Viktor komoly eredménynek és becsületbeli ügynek tekinti, és
ahogy az idén, úgy „jövőre is meg fogja kapni minden nyugdíjas a 13. havi nyugdíjat”.
A kormányfő kifejtette: „Nehéz idők, válság ide vagy oda, a nyugdíjasainknak Magyarország megadja azt, ami megilleti őket.”
Kapcsolódó tartalom
Mennyi az annyi?
A 13,4 százalékos éves emelés azt jelenti, hogy aki tavaly decemberben 150 ezer forint nyugdíjat kapott, annak novembertől már 170 100 forint lesz a nyugdíja. Ez a júniusi emeléshez képest több mint 6400 forinttal több, amelyet visszamenőlegesen (melybe a 13. havi nyugdíj is beleszámít) megkap egy összegben az arra jogosult, vagyis a postás a 170 ezer forintos emelt nyugdíj mellé még
novemberben akár egy összegben több mint 64 ezer forint nyugdíj-kiegészítést is hoz az időseknek.
Kapcsolódó tartalom
A szankciók a nyugdíjprémiumot sem kímélték
Bár a szankciók okozta gazdasági válsághelyzet a gazdasági növekedés mértékét is negatívan érinti,
a kormány 2017 óta immár ötödször fizet nyugdíjprémiumot. A magyar gazdaság ütőképességét mutatja, hogy egy ilyen helyzetben sem süllyed recesszióba, hanem növekedni tud, és ebből az idősek is részesülnek.
Az idei 4 százalékosra prognosztizált gazdasági növekedés elmarad az elmúlt évek teljesítményétől, de mindezt egy szankciós válsághelyzet közepette sikerült elérni.
Mivel a szankciók okozta gazdasági válság miatt a magyar növekedés alacsonyabb, ezért ez a nyugdíjprémium összegében is megmutatkozik, de még így is egy körülbelül 25 milliárd forintos tételről van szó, azaz a nyugdíjprémium összege legfeljebb 10 ezer forint lehet.
Az emelt összegű nyugdíjat az eddigieknek megfelelően november 12-én utalja a kincstár. Aki postai úton kapja meg a pénzt, annak a szokásos naptári napon viszi ki a postás.