Földi létünk célja, hogy olyan életet éljünk, amely embertársaink megsegítésére, szeretetére és tiszteletére épül, így bízva az üdvözülésben, az örök életben. November első napjaiban idézzük emlékezetünkbe azokat a szent életű embereket, akik igazodási pontot jelentettek, akik példát mutattak nekünk! Gondoljunk rájuk, gyújtsunk egy mécsest értük és emlékezzünk a korábbi nemzedékekre, szeretteinkre és mindazokra, akik mindannyiunk javát keresve élték életüket.
Dr. Simicskó István, frakcióvezető
Kapcsolódó tartalom
Harangszó és gyertyagyújtás: mindenszentek napján ünnepeljük a megdicsőült lelkeket
Mindenszentek napján, november 1-jén ünnepli a katolikus egyház az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket.
Mindenszentek ünnepén és halottak napján is tovább tartanak nyitva a temetők
Mindenszentek és halottak napja miatt a hosszú hétvégén hosszabban tartanak nyitva a temetők, emellett több helyen tartanak központi kegyeleti megemlékezést is.
Kiemelt kép: MTI/Komka Péter