logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Négy kilogramm marihuánát foglaltak le Hódmezővásárhelyen a rendőrök

Négy kilogramm marihuánát foglaltak le a rendőrök egy hódmezővásárhelyi férfi otthonában – közölte a rendőrség a honlapján pénteken.

A megalapozott gyanú szerint egy 47 éves férfi idén május és október között, Szegvár külterületén, egy nádasban indiai kendert termesztett.

A nyomozók a feltételezett elkövető hódmezővásárhelyi lakásán mintegy négy kilogramm, zacskóba porciózott marihuánát és több mint 12 millió forintot, a termesztési helyen pedig további 8 kifejlett növényt foglaltak le.

A férfi ellen – őrizetbe vétele mellett – kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, kezdeményezték letartóztatását.

 

A kiemelt kép illusztráció.

Kapcsolódó hírek

ORFK: Kikötőből került elő minden idők legnagyobb hazai drogfogása
Története legnagyobb drograzziáját tartotta az elmúlt hetekben a magyar rendőrség, melynek során csaknem 300 dílerre csaptak le, és 600 millió forintnyi kábítószert találtak. A razzia minden idők legnagyobb drogfogását hozta, a Csepeli Szabadkikötőben ugyanis több mint 70 kilogramm kokainra bukkantak – hangzott el az M1 Híradójában.
Belföld
ORFK: Az eddigi legnagyobb drograzzia zajlott az elmúlt hetekben
Az elmúlt hetekben a rendőrség a legnagyobb drograzziáját tartotta, a többhetes akcióban 600 millió forint értékű kábítószert foglaltak le és 109 embert vettek őrizetbe – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a Police.hu oldalon csütörtökön. Beszámoltak arról is, hogy szeptemberben minden idők legnagyobb hazai drogfogása történt a Csepeli Szabadkikötőben: 10–14 milliárd forint feketepiaci értékű kokaint vontak ki a forgalomból.
Belföld

Ajánljuk még