Aktuális

A földrengést kihasználva dzsihadisták szöktek meg egy szíriai börtönből

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Jónak lenni jó – Már több mint 4,2 millió forint gyűlt össze

Továbbra is várja a közmédia a támogatásokat a Jónak lenni jó adománygyűjtésén. Idén a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége kapja a felajánlásokat. Eddig több mint 4,2 millió forint gyűlt össze. Aki szeretne segíteni, hívja a 13 600-as telefonszámot, ahol a 96-os kódot kell beütni. Minden hívás ötszáz forint támogatást jelent. Már több mint 8500-an támogatták az MTVA jótékonysági akcióját idén. A kedvezményezés december 18-án, egész napos műsorfolyammal zárul – számoltak be róla az M1 Híradójában.

A műsor képkockáin egy termék szavatosságát ellenőrzi egy vakok és gyengénlátóknak fejlesztett alkalmazással Máj Kriszta. Csak fel kell hívni a megadott telefonszámot, a vonal másik végén operátor fogadja a hívást, aki a szükséges információkkal látja el a hívót. Az alkalmazást a magyar vakok és gyengénlátók szövetsége indította azért, hogy támogassa a fogyatékos emberek boldogulását.

Ezt a szervezetet támogatja a közmédia Jónak lenni jó kampánya is. Egy hét alatt már csaknem 4,2 millió forint gyűlt össze. De továbbra is lehet segíteni: december 18-ig várják a felajánlásokat.

Biztatnám a kedves nézőket és hallgatókat is, hogy támogassák a Vakok és Gyengénlátók Szövetségének munkáját, hiszen a technológiai fejlesztéseken túl, amire még gyűjtünk, a vakvezető kutyák kiképzése. Ők tudnak igazán segíteni a vak és gyengénlátó embertársainknak az önálló élet kialakításában” – mondta Siklósi Beatrix, a Jónak lenni jó projektvezetője.

Aki segíteni szeretne, hívja a 13 600-as telefonszámot, ahol a 96-os kódot kell beütni. Egy hívás vagy egy SMS ötszáz forintos segítséget jelent. De tárgyi felajánlásokat is várnak, amelyeket meg lehet majd vásárolni.

Ajánljuk még