Rendkívüli

Felgyújtottak egy rendőrautót, törtek és zúztak a német szurkolók Nápolyban a Bajnokok Ligája nyolcaddöntő előtt

Sűrűbben jár majd reggelente a vasútvillamos

További járatokkal egészül ki a menetrend október 29-étől Hódmezővásárhely és Szeged között, így munkanapokon a reggeli, legforgalmasabb időszakban sűrűbben közlekednek majd a vasútvillamosok – közölte a MÁV szombaton.

Azt írták, hogy a tramtrain egyre népszerűbb az utasok körében: szeptemberben 160 ezer utazáshoz vették igénybe. Az új menetrendhez igazodnak majd az autóbuszjáratok is számos vonalon Csongrád-Csanád és Békés megyében.

Tanítási napokon Hódmezővásárhelyről reggel 6.15 és 7 óra között a vasútvillamos-járatokkal és a Volánbusszal együtt 5 percenként biztosítanak Szegedre eljutási lehetőséget – jelezték.

Közölték azt is, hogy

késő este egy tramtrain-járat az új menetrend szerint a szegedi vasútállomásról 23.24-kor indul majd Szeged, Rókus vasútállomás felé,

így biztosítva kényelmes átszállást a Budapestről késő este beérkező utolsó Napfény IC utasainak. Az a járat csütörtökön, pénteken és szombaton hosszabb útvonalon közlekedik és 0.15-kor érkezik meg a hódmezővásárhelyi vasútállomáshoz – áll a közleményben.

Ajánljuk még