logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Jónak lenni jó! – Már több mint 1 millió 280 ezer forint gyűlt össze a közmédia jótékonysági akcióján

A közmédia idén a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének gyűjt. Aki segíteni szeretne, hívja a 13600-as telefonszámot, ahol a 96-os kódot kell beütni. Minden hívás ötszáz forint támogatást jelent. A jótékonysági akció fő eseménye december 18-án lesz, amikor szokás szerint egy egész napos műsorfolyammal készül a közmédia – hangzott el az M1 Híradóban.

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége a közmédia idei, immár tizenegyedik Jónak lenni jó! című adománygyűjtő akciójának kedvezményezettje. Az érdekvédelmi szervezet missziója, hogy támogassa a vak és gyengénlátó emberek önálló életvitelét és esélyegyenlőségét, ehhez nyújt segítséget a közmédia.

A társadalom nagy többsége nem ismeri a vakok mindennapjait, ezért fontos, hogy az emberekhez közelebb kerüljenek a látássérültek.

Kapcsolódó tartalom

Ha bemutatjuk azt, hogy így is lehet élni, és önálló életet tudunk élni, amennyire csak lehetséges, a szükséges segítségek igénybevételével, akkor meg tudja érteni ezt a helyzetet, el tudja fogadni, és megtapasztalja azt, hogy ugyanolyan emberek vagyunk, és ugyanúgy élünk, mint ők. Csak hát a látásunk helyett más módon szerezzük az információkat” – mondta Nagy János a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnöke.

Segíteni az 13600-as telefonszámon keresztül lehet, a 96-os kóddal. Minden SMS vagy hívás 500 forint adomány a látássérülteknek.

A gyűjtés még egy hete sem tart, de máris több, mint 1 millió 280 ezer forint gyűlt össze a telefonhívásokkal és SMS-ekkel. Emellett várják a tárgyi felajánlásokat is, amelyeket a támogatók megvehetnek majd, illetve a tárgyak közül néhányat december 18-án, az egész napos ünnepi műsorfolyamban árvereznek el, és a befolyt összeg is gyarapítja a jótékonysági akció gyűjtését.

A jótékonysági akcióba a jonaklennijo@mtva.hu e-mail címre várják a felajánlásokat, a kampány alakulásáról a mediaklikk.hu/jonaklennijo oldalon lehet tájékozódni.

Ajánljuk még