logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Jónak lenni jó! – A Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének gyűjt idén a közmédia

Ezúttal a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége részére gyűjt a Jónak lenni jó! – jelentette be a közmédia az elmúlt hétvégén. Siklósi Beatrix projektvezető az M1-en azt mondta: szinte mindannyian találkozunk látássérültekkel, akiknek nem mindig tudjuk, hogy hogyan lehet segíteni. Ezért is döntöttek úgy a jótékonysági akció vezetői, hogy ezúttal őket helyezik a középpontba.
 

„Azon gondolkodtunk, mik is legyenek a célok. A legfontosabb, hogy minél önállóbak lehessenek ezek az emberek, és ebben tudunk most úgy segíteni, hogy egyfelől olyan technológiai fejlesztésekben próbálnánk pénzt gyűjteni ezekhez, hogy olyan használati tárgyakat, vagy olyan technológiai vívmányokat tudjanak beépíteni a hétköznapi életükbe, amely által ők önállóan tudnak élni, dolgozni, jönni-menni, tehát az nagyon rossz dolog, amikor ki vagyunk szolgáltatva” – mondta el Siklósi Beatrix projektvezető.

Idén az MVGYOSZ tevékenységét több módon lehet segíteni, 500 forinttal a 13600-as telefonszám hívásával és a 96-os azonosító megadásával, illetve SMS-ben a 96-os szám elküldésével a 13600-as telefonszámra. A közmédia karitatív kampánya ezúttal is különleges tárgyak eladásával segíti a szervezet munkáját. Az ismert emberek által felkínált relikviák többségét a Jónak lenni jó! honlapján lehet megvásárolni, néhány különleges tárgyat pedig a közmédia december 18-i egész napos műsorfolyama során bocsátanak árverésre.

A jótékonysági akcióba a jonaklennijo@mtva.hu e-mail címre várják a felajánlásokat, a kampány alakulásáról a mediaklikk.hu/jonaklennijo oldalon lehet tájékozódni.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: Siklósi Beatrix

Ajánljuk még