logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Soltész: Nehéz időkben szükség van biztos pontokra, amilyen a Domonkos-rend jelenléte Magyarországon

Nehéz idők következnek, és ilyenkor nagy szükség van olyan biztos pontokra, mint a Domonkos-rend jelenléte Magyarországon – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Budakeszin.

Soltész Miklós a Domonkos-rendi nővérek Szent Kereszt-kápolnájának és kibővült rendházának átadásán kiemelte: nehéz időkben szükség van a szerzetesek befelé forduló, de másokat is hívó hitére, és szükség van arra derűre is, amit a Domonkos-rendi nővérek közösségei sugároznak.

Az államtitkár Avilai Szent Terézt idézte: jobban félnék egy savanyú apácától, mint egy sereg gonosz lélektől. Hozzátette, akár Kőszegen, akár Hódmezővásárhelyen, akár Budakeszin járt a domonkosoknál, soha nem kellett félnie.

A Domonkos-rendi nővérek arcán mindig mosoly, kedvesség van. Ezt a barátságosságot sugározzák közösségeik, ezt élik meg az oktatási intézményeikben nevelkedő, tanuló gyerekek és szüleik – közölte.

A mai világban sokszor számolgat az ember, hogy egy befektetés megéri-e. A budakesziek jól fektettek be, amikor területet adtak a Domonkos-rendi nővéreknek, jó döntés volt a rendház megépítése, majd a budai kerületekre és az egész Zsámbéki-medencére kisugárzó központtá bővítése is – mondta.

Soltész Miklós megköszönte a nővéreknek, hogy nemcsak saját közösségük életét szolgáló, hanem kifelé nyitott központot hoztak létre.

A kápolnát Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök szentelte fel. A főpásztor homíliájában arról beszélt: a világnak vannak helyei, amelyeket az emberek hosszú időn keresztül átimádkoztak, és ahol ezért megtapasztalható Isten közelsége.

A Domonkos-rendi nővérek új kápolnájának is ilyen hellyé kell válnia – tette hozzá.

Egy szerzetesközösség készül arra, hogy itt végezze napi imádságait, idehozza szívét-lelkét annak minden örömével és gondjával, itt imádkozzon az egész világért. Imádkozzon azért, amit kérnek tőle, és azért is, amit senki nem kér, de amiről tudja, hogy a világnak szüksége van rá” – fogalmazott Spányi Antal, hozzátéve, így lesz idővel ez a kápolna is kiválasztott hely, ahol az ég és a föld összeér, ahol az ember és az Isten bensőségesen tud találkozni.

A budakeszi központ felújításakor átépítették és új emelettel bővítették a rendházat, valamint új kápolnát építettek a garázs helyén. Az épületkomplexum 1000 négyzetméterrel bővült, és további 1030 négyzetméternyi területet alakítottak át. Az építkezés 2020-ban kezdődött meg. A beruházás összköltsége csaknem egymilliárd forint volt.

A magyarországi Domonkos-rendi nővérek ötvenen vannak, Hódmezővásárhelyen óvodát és iskolát, Kőszegen iskolát működtetnek. Budakeszin található a szerzetesrend központja, amelyben a nővérek képzése is zajlik. Az ott élő rendtagok a plébániai és az iskolai hitoktatásban vesznek részt, illetve a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán tanítanak.

Világszerte több mint száz kongregációban körülbelül harmincezer Domonkos-rendi nővér él.

 

Ajánljuk még