A fehérbot világnapján, október 15-én tartott sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Magyarországon egyedülálló jótékonysági médiakampány, a Jónak lenni jó! kezdeményezés idén a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét támogatja, az adományokkal a látássérült emberek életminőségének javításához járul hozzá.
A látássérült személyek világnapján az MTVA vezérigazgatója, Papp Dániel elmondta, az elmúlt tíz évben a műsor folyamatos fejlődésen ment keresztül, és a közmédia közvetítő szerepe a társadalmi szemléletformálás mellett abban is megnyilvánul, hogy az akció túlnyúlik a határokon, a kárpát-medencei magyarság együttes összefogása valósul meg benne. Papp Dániel úgy fogalmazott: „büszkék vagyunk arra, hogy a több hónapig tartó Jónak lenni jó! kampány nemcsak egy őrláng, hanem világítótorony, amelybe kapaszkodhatnak az emberek.” Az MTVA vezetője a Jónak lenni jó!-t egy olyan közszolgálati márkának nevezte, amely egy évtized alatt a média világában páratlan mértékű támogatást nyújtott a kedvezményezett szervezeteknek. A karitatív kezdeményezésnek köszönhetően 2012 óta a felajánlások összértéke meghaladta a kétmilliárd forintot.
„A közmédia kínálatában kiemelt szerepet kap a társadalmi felelősségvállalás” – jelentette ki a sajtótájékoztatón a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. Altorjai Anita kiemelte, a közmédia az elmúlt években számos szervezetet támogatott, legyen szó gyermekvédelemről, nélkülözőkről, speciális figyelmet igénylőkről, árvízkárosultakról, az előző évben pedig a covid-árvák boldogulását segítő Regőczi Alapítvány munkáját segítette. Hozzátette: a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége az élet valamennyi területére koncentrál, és gondoskodik arról, hogy megkönnyítse és biztonságossá tegye a látássérült emberek mindennapjait. Altorjai Anita hangsúlyozta: „a cél, hogy a Jónak lenni jó! a közmédia felületein a jó ügy mellé állva megszólítsa a nézőket és hallgatókat, ezzel segítve a szövetség áldozatos munkáját.”
Nagy Sándor, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnöke a Jónak lenni jó! jelentőségére utalva kifejtette: a kampány során befolyó adományokkal lehetőségük nyílik a szolgáltatásaik fejlesztésére, így még nagyobb mértékben járulhatnak hozzá a látássérült emberek önálló életviteléhez. Úgy fogalmazott, „ezáltal valósággá válik a szövetség szlogenje: Együtt formáljuk élhetőbbé a világot!”
Siklósi Beatrix, a Jónak lenni jó! projektvezetője emlékeztetett arra, hogy a közmédiának legalább annyira fontos feladata az ismeretterjesztés, mint az adománygyűjtés segítése. A Kossuth Rádió csatornaigazgatója hangsúlyozta, az elkövetkező hetekben a közmédia valamennyi csatornája kiemelt témaként kezeli a látássérült emberek hétköznapjainak bemutatását és a segítségnyújtás lehetőségeit. Hozzátette: „ezúttal is számítunk nézőink, hallgatóink, olvasóink támogatására, a közéleti személyiségek felajánlásaira és a piaci szereplők csatlakozására a társadalmi felelősségvállalás jegyében, hozzájárulva a vak és gyengénlátó embertársaink kiszolgáltatottságának csökkentéséhez.”
A Jónak lenni jó!, Magyar Termék Nagydíjjal elismert nemzetközi szintű kampány tíz éve példaértékű összefogást valósít meg, közösségi erőt teremtve hidat képez a világ magyarsága, a támogatók és rászorulók között, amely kiérdemelte Ferenc pápa áldását, a katolikus egyházfő tavaly az egyik hozzá legközelebb álló szent, a Szent Józsefet ábrázoló bronzszobor felajánlásával járult hozzá a rászorulók segítéséhez.
Idén az MVGYOSZ tevékenységét több módon lehet segíteni, 500 forinttal a 13600-as telefonszám hívásával és a 96-os azonosító megadásával, illetve SMS-ben a 96-os szám elküldésével a 13600-as telefonszámra. A közmédia karitatív kampánya ezúttal is különleges tárgyak eladásával segíti a szervezet munkáját. Az ismert emberek által felkínált relikviák többségét a Jónak lenni jó! honlapján lehet megvásárolni, néhány különleges tárgyat pedig a közmédia december 18-i egész napos műsorfolyama során bocsátanak árverésre.
Kapcsolódó tartalom
A jótékonysági akcióba a jonaklennijo@mtva.hu e-mail címre várják a felajánlásokat, a kampány alakulásáról a mediaklikk.hu/jonaklennijo oldalon lehet tájékozódni.