logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Helyettes államtitkár: A kormány célja a rokkantsághoz vezető folyamatok megelőzése

A kormány célja a rokkantsághoz vezető folyamatok, így a vakság megelőzése – jelentette ki a Belügyminisztérium egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkára Budapesten csütörtökön, a látás világnapján.

Tóth László felhívta a figyelmet arra, hogy a szem az ember legfontosabb érzékszerve. Aki elveszíti a látását, az rokkanttá válik, segítségre szorul, nem tudja elvégezni a munkáját – emelte ki.

A kormány célja, hogy az állampolgárok minél több évig egészségesek maradjanak, amikor pedig már segítségre szorulnak, mihamarabb megkapják a legjobb kezelést – mondta a helyettes államtitkár.

Ennek érdekében biztosítják a szürkehályogműtéteket egynapos ellátással, eszközöket adnak a szemészeti osztályoknak, valamint segítenek megszervezni a szűrővizsgálatokat – sorolta Tóth László.

A helyettes államtitkár, aki diabetológus, közölte:

a szakmában úgy tartják, hogy egymilliónál jóval több cukorbeteg él Magyarországon, az érintettek fele semmilyen kezelést nem kap. Ennek egyik leggyakoribb következménye a szemkárosodás – mutatott rá.

Minél korábban ismernek fel egy betegséget, annál olcsóbb ellátni. Ezért fontos a látás világnapja, hogy fel tudják hívni a figyelmet: társadalmi összefogással, szakemberek vezetésével sok visszafordíthatatlan, rokkantságot okozó betegség megelőzhető – hangsúlyozta Tóth László.

Nagy Zoltán Zsolt, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója, a Magyar Szemorvostársaság elnöke közölte, hogy október a látás hónapja, fel akarják hívni az emberek figyelmét a látás fontosságára.

A világnap jelmondata: „Szeresd a szemeid!” – tette hozzá Nagy Zoltán Zsolt.

Az igazgató kiemelte, célszerű 40-50 éves kor felett rendszeresen részt venni szűrővizsgálaton, ugyanis a szemészeti betegségek egy része nem jár azonnali tünetekkel, viszont amikor már jelentős a látásromlás, sokszor visszafordíthatatlan károk keletkeznek.

A leggyakoribb szemészeti betegségek között említette az időskori makuladegenerációt, valamint a diabétesz okozta szemkárosodást.

Hangsúlyozta, hogy cukorbetegség esetén valakinél elég a diéta, másnál inzulinos ellátásra van szükség, egyeseknél pedig olyan tünetek jelentkeznek, amelyek miatt azonnali lézeres beavatkozás vagy műtét kell. Cukorbetegség miatt évente nagyjából ezren vakulnak meg – ismertette.

Nagy Zoltán Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy a telemedicina sokat segíthet. A szemfenék az úgynevezett funduskamerákkal vizsgálható, akár optikákban is. A felvételeket interneten egy központba küldik be, ahol megállapítják, szükség van-e gyógyszeres kezelésre, injekcióra vagy sürgős műtétre.

Ha ezt a rendszert jól megszerveznék, akkor 500-600-zal kevesebb ember vakulna meg évente abból az 1000-ből, aki a cukorbetegség okozta szemkárosodás késői felismerése miatt veszíti el a látását – emelte ki.

Az igazgató a szemészeti genetikai kezelésekről is beszélt. Azt mondta, hogy nyáron nyitottak egy génterápiás központot, ahol jó eredményt értek el az első páciensnél. Egy retina alá adott speciális gyógyszerrel vissza tudtak állítani nem működő fotoreceptorsejteket, így azok ismét képesek fényt felvenni. A beteg tájékozódása jobbá vált, önállóan tud közlekedni – mondta Nagy Zoltán Zsolt.

Az esemény sajtóanyagában azt írták, hogy a látás világnapján idén elsősorban a szemészeti szűrések jelentőségére akarják felhívni a figyelmet.

Kiemelték,

mivel a két szem sokszor nem egyforma, problémát jelenthet, hogy a nagy élelmiszer-áruházakban is kaphatóak szemüvegek, amelyekben viszont mindig ugyanolyan a két lencse.

A leggyakoribb szemészeti betegségek többsége visszafordíthatatlan károkat okoz. A látásminőség romlását észre kell venni, és nem szabad beletörődni a helyzetbe – írták, arra biztatva mindenkit, hogy rendszeresen vegyen részt átfogó szemvizsgálaton.

A fejlett országokban a cukorbetegség okozta szemkárosodás a vakság leggyakoribb oka a középkorú, munkaképes lakosság körében. A diabéteszben szenvedőknél tízszeres a vakság kockázata – közölték.

Kitértek arra: ha az összes cukorbeteg egyszerre menne el az évenként javasolt szemvizsgálatra, akkor a sok páciens jelentősen megterhelné a szakellátást. Ezért, valamint a vizsgálatok szélesebb körű elérhetősége miatt a szűrések telemedicinális elvégzését javasolják.

Ilyenkor a páciens nem egy szemészeti szakrendelőt, hanem egy funduskamerával felszerelt telemedicinális szűrőállomást – amely lehet akár egy optika is – keres fel. Ott pupillatágítás nélkül, szakdolgozói közreműködéssel készítenek róla felvételt, amelyet központilag, egyetlen helyen értékelnek ki a szakorvosok. Az országos rendszer kiépítéséhez 7-8 telemedicinális szűrőállomásra lenne szükség, a kiértékelési centrum már működik a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján.

A cukorbetegek szemészeti vizsgálatának költsége 2018-ban 3,79 milliárd forint volt. A telemedicinális szűrőrendszer segítségével ezt 2,5 milliárddal csökkenteni lehetne – olvasható az összegzésben.

Az eseményt a Magyar Szemorvostársaság, valamint a Nemzeti Programbizottság a Jó Látásért szervezte.

A látás világnapja mindig október második csütörtöke. Célja felhívni a figyelmet arra, hogy a vakság nagy részben megelőzhető, illetve gyógyítható.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még