Palóc André, a Századvég politikai elemzője a M1 műsorában hangsúlyozta, hogy parázs viták alakultak ki a szankciók kapcsán, és Brüsszel és a tagországok is megosztottak. Ezért különösen fontos jelentősége van a most induló nemzeti konzultációnak. Alig két hete, hogy Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy konzultáció indul a brüsszeli szankciókról.
A magyarok Európában elsőként mondhatják el a véleményüket.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő egy videóban hangsúlyozta, hogy a szankciók negatív hatással vannak a turizmusra is. Az ágazat egyébként sem tért magához a koronavírus óta. „Olyan ágazatról van szó, amely hazánkban több százezer embernek ad munkát” – fejtette ki a kormányszóvivő.
Kapcsolódó tartalom
Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke levélben fordult az Európai Bizottság elnökéhez, mivel a szankciók hatására a nagyobb városokban jelentősen megemelkedett a gáz és energia ára.
Kaposvár polgármestere arra kérte Ursula von der Leyent, hogy a bizottság vizsgálja felül az Oroszoroszág ellen bevezetett büntetőcsomagokat, valamint fizesse ki a helyreállítási és felzárkózási pénzeket. Közben a múlt heti prágai csúcson a tagországok vezetői is nyomás alá helyezték az Európai Bizottságot.
„Az a baj, hogy ez a szankciós spirál olyan helyzetbe kergette Európát, amiből nem látszódik pozitív jövő” – emelte ki Palóc André.
Az elemző szerint ideje felülvizsgálni a szankciókat, mivel azok súlyosan ártanak az európai gazdaságnak és a versenyképességnek is.