logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Origo: kirúgással fenyegették meg Karácsonyék a sztrájkoló kukásokat

| Szerző: hirado.hu
Újabb fővárosi telephelyeken nem vették fel szerdán a munkát a kukások. Kedden az Ecseri út volt az első helyszín, de ma például már Rákospalotán is sok dolgozó a hulladéktelepen maradt. Az Origo ezzel kapcsolatban azt írta: a helyzet legfőbb felelőse Karácsony Gergely és multimilliárdos cégvezére, Mártha Imre. A portál arról is írt, hogy tegnap Karácsony Gergelyék kirúgással fenyegették meg a sztrájkolókat – hangzott el az M1 Híradójában.

Csordultig megtelve álltak a kukák szerdán még késő délelőtt is Budapest több kerületében, senki nem szállította el azokat. A hulladékszállításért felelős Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) több száz munkatársa még kedden reggel kezdett sztrájkba az Ecseri úti telephelyen. A Blikknek nyilatkozó dolgozó akkor azt mondta, elsősorban egy fővárosi cégvezető korábbi nyilatkozata verte ki a biztosítékot a dolgozóknál.

Körülbelül egy hónapja elhangzott valamelyik tévéadón, ott nyilatkozott valaki, hogy mi átlagosan keresünk négy-ötszázezer forintot, hogy naponta keresünk ötezer forint borravalót, ami nem igaz, nem fedi a valóságot. Mutattam a bérpapírt is, nagyon alacsony a bérünk, kétszázhúsz-kétszáznegyvenezer a nettó bérünk

– mondta az M1 Híradójának Csik Simon.

Az is felháborítja a dolgozókat, hogy a cég vezetése ellenőröket – többségében nyugállományú rendőröket – vett fel, akiknek az a dolguk, hogy autóval kövessék a kukásautókat, és ellenőrizzék a munkájukat. A hulladékszállítók szerint az ellenőrök fizetése nagyságrendekkel nagyobb az övéknél.

Miután több száz dolgozó nem indult el a szokott időben, reggel nyolc előtt egy szakszervezeti vezető jelent meg a telephelyen, aki azt mondta a dolgozóknak, hogy vegyék fel a munkát, különben kirúgják őket. A felvételek alapján ez csak olaj volt a tűzre.

Magának tudja mit kéne? Hajrá, fiúk, csináljuk.! Magának ez volna a dolga. Nem az volna a dolga, hogy ki fognak rúgni. Hát, rúgjanak ki minket! Bevállaltuk, végig fogjuk csinálni

– mondta az egyik munkás.

Mivel nem tárgyaltak velük, a munkavállalók – a géppark nem megfelelő állapotára hivatkozva – szerdán reggel több telephelyről sem indultak el. Délelőtt aztán egy kukásautóval a Mélyfúró utcai telephelyre érkezett Mártha Imre – erről a Hvg írt.

A fővárosi közműholding első embere új fizetésemelési ajánlatról beszélt a dolgozóknak, de előre jelezte, ez szerény lesz a munkavállalók igényeihez képest. Majd hozzátette, szerinte a problémát a nemzeti hulladékgazdálkodási cég okozza, állítása szerint ugyanis az FKF három éve nem kap annyi pénzt a kukaholdingtól, mint amennyit korábban.

A milliárdos cégvezér állítását napközben a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. közleményben cáfolta, azt írták, hogy az NHKV több forrást juttat a fővárosi céghez, mint a korábbi években. hozzátették: a társaság évek óta minden szolgáltatási számlát időben kifizet.

A Bentley-ből átült tíz percre egy kukásautóba Mártha Imre – ezzel a címmel közölt cikket az Origo. A portál azt írta, a milliárdos tovább hergeli a szemétszállítókat. Felidézték: a budapesti közművek vezetőjéről köztudott, hogy egy csaknem százmillió forintos luxusautóval szokott közlekedni, emellett elsősorban luxusnyaralásaival, jachtútjaival és napi másfél millió forintos szállodai számláival szokott a hírekbe kerülni.

Kíváncsiak voltunk Karácsony Gergely álláspontjára is a budapesti szemétkáosszal kapcsolatban, interjút kértünk tőle, az FKF ugyanis a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő cég, adásunkig azonban nem reagált megkeresésünkre. A főpolgármester közösségi oldalán az NHKV-t, és a kormányt tette felelőssé az ügyben. Szerinte az infláció, és a magas rezsiköltségek okoznak súlyos gondot Budapestnek.

A Fidesz fővárosi képviselőcsoportja szerint különösen álságos Karácsony Gergely főpolgármestertől, hogy korábban támogatta a brüsszeli szankciókat, annak következményei miatt azonban már a kormányra mutogat.

A Fidesz-frakció a közösségi oldalán azt írta: a főpolgármester örült annak, hogy létrejött a szankciós csomag, az energiaárak pedig nem a kormány miatt emelkedtek, hanem a Karácsony Gergely által is támogatott szankciók miatt. A kormánypártok kiemelték: a hulladékkezelés a Fővárosi Önkormányzat törvényi feladata, vagyis minden felelősséget a főpolgármesternek és az FKF-et is irányító Mártha Imrének kell viselnie.

A kiemelt kép illusztráció.

 

 

 

Ajánljuk még