logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Fidesz: Elfogadhatatlan, hogy saját tanácsadójával újíttatná föl a városháza épületét Márki-Zay Péter

Elfogadhatatlannak tartja a Fidesz helyi szervezete, hogy Márki-Zay Péter (MMM–Tiszta Vásárhelyért Egyesület) saját tanácsadója cégével újíttatná fel a hódmezővásárhelyi városháza homlokzatát, ezért azt kérik a politikustól, álljon el a szerződéstől, az erre szánt összeget pedig munkahelyek megőrzésére, a városi szolgáltatások biztosítására fordítsák.

A Fidesz hódmezővásárhelyi szervezetének kedden az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint „miközben minden magyar település a gazdasági válság kezelésén, és az energiaárak robbanásszerű emelkedése miatt egekbe szökő működési költségek csökkentésén dolgozik, Márki-Zay Péter a válság előtti utolsó pillanatokban megpróbálja a saját politikai klientúrájához kimenteni az önkormányzat még meglévő pénzét, majd a válság kezelését a kormánytól várja”.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat a napokban 260 millió forint értékben köt szerződést Márki-Zay Péter saját városstratégiai főtanácsadójával a városháza homlokzatának csinosítgatására, úgy, hogy a jövő évi gáz- és villanyszámlának – jelen számítások szerint – mintegy 3 milliárdos többletköltségére nemhogy fedezet nincs, de még terv sem annak értelmezhető mérséklésére.

Miközben tehát rövidesen dolgozókat kell majd elbocsátani, intézményeket kell lezárni, és a vásárhelyieknek biztosított városi szolgáltatásokat csökkenteni, vagy felfüggeszteni, Márki-Zay Péter 260 milliót ad a saját politikai tanácsadójának a városháza szépítésére – áll a közleményben.

A Fidesz helyi szervezete szerint Márki-Zay Péter „a teljesen szükségtelen és egyértelműen korrupciós megbízással” a legnagyobb bajban „lopja meg” a vásárhelyieket. Ezért felszólítják a polgármestert, hogy álljon el a saját politikai tanácsadójának adott „korrupciós szerződéstől”, és a közpénzt ne a városháza „csinosítgatására”, hanem a válság kezelésére, az önkormányzati dolgozók munkahelyének megtartására, a városi szolgáltatások biztosítására vagy a hódmezővásárhelyiek támogatására fordítsa.

Az elektronikus közbeszerzési rendszerben olvasható leírás szerint a rekonstrukció során a hódmezővásárhelyi városháza északi homlokzatát és a toronyhomlokzatokat, a torony körüljáróját és vörösréz sisakját, valamint a főhomlokzat erkélyét javítanák ki.

Ajánljuk még