logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Migráció a napirenden – a partnerséget hangsúlyozta Vucic és Nehammer Budapesten

Magyarország, Ausztria és Szerbia partnerségét hangsúlyozta az illegális migráció elleni fellépésben a szerb államfő és az osztrák kancellár hétfőn Budapesten.

 

Karl Nehammer osztrák kancellár a magyar–osztrák–szerb csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatón elmondta, Ausztriának meghatározó biztonsági kérdés az illegális migráció elleni fellépés, amelyben hosszú ideje együttműködik az osztrák, a szerb és a magyar rendőrség, a találkozó eredményeként pedig tovább bővítik a rendőri szervek közötti együttműködést.

Annak ellenére, hogy Ausztriának nincs külső uniós határa, már csaknem 70 ezer menedékkérelmet fogadott be Indiából, Pakisztánból, Bangladesből és Afganisztánból érkezett emberektől, emellett az ország védelmet nyújt 80 ezer Ukrajnából érkezett menekültnek – közölte a kancellár.

Kifejtette:

az együttműködést arra használják fel, hogy a Szerb Köztársaságot segítsék az illegális migránsok közvetlen visszajuttatásában, amihez szaktudást és technikai segítséget is adnak.

Figyelnek arra is, hogy az észak-macedóniai–szerb határon csökkenjen a migrációs nyomás.

Beszélt arról, hogy Ausztriában tapasztalják a Szerbián és Magyarországon keresztül illegálisan érkező menedékkérők számának emelkedését, ugyanakkor a találkozó nagy eredményének nevezte Aleksander Vucic ígéretét arra, hogy a szerb vízumszabályokat az uniós szabályokhoz igazítják, ami csökkenti a migrációs nyomást.

Karl Nehammer megjegyezte: sok kihívással, köztük inflációval, az energiaárak emelkedésével kell szembenézni. A nehézségek oka a magas gázár, aminek kezelésére az EU részéről közös megoldásra van szükség. Ausztria érdekelt abban, hogy a nyugat-balkáni államok minél közelebb kerüljenek az unióhoz, mert osztrák szempontból Szerbia és a Nyugat-Balkán stratégiai partner – hangoztatta.

A kancellár szerint Ausztria és Magyarország azt a jelzést küldi Brüsszelbe, hogy a két ország a jó szomszédság alapján és a két ország évszázados, közös történelme után a nehéz időkben is kiáll egymás mellett.

Valós védelemre van szükség a EU külső határain, ahol gyors uniós eljárásokat kell lefolytatni a migránsokkal szemben, és visszajuttatni őket a küldő országokba. Az Európai Bizottság feladata, hogy visszajuttatási egyezményeket kössön azokkal az országokkal, ahonnan az emberek jönnek – szögezte le.

A másik üzenet, hogy sürgősen el kell gondolkozni azon, hogyan kell megváltoznia az európai menekültügyi rendszernek, az ugyanis megbukott” – jelentette ki Karl Nehammer.

Aleksandar Vucic szerb államfő arról beszélt, Szerbiában egyre nagyobb problémát jelent az illegális migránsok növekvő létszáma,

valamint Oroszországból és Ukrajnából is már mintegy 17 ezren érkeztek menekültként az országba.

Emlékeztetett, az Európai Unió január 1-jétől életbe lépő új vízumpolitikája miatt nehezebb lesz Szerbiából a nyugati országokba utazni, ennek kezelésére Magyarország, Ausztria és Szerbia közös akciótervet dolgoz ki a három ország rendészeti erői számára.

Belgrádban az emberek nem is tudják, milyen komoly problémákkal szembesül a határőrségünk, de a magyarkanizsaiak és az északi határ mellett élő emberek nagyon is érzik ezt, ezért igyekszünk ezzel a közös összefogással, közös munkával segíteni mindhárom ország illetékes rendészeti erőinek” – jelentette ki Aleksandar Vucic, megjegyezve, néhány nap múlva Belgrádban dolgozzák ki a megállapodás részleteit és végrehajtásának lehetőségeit.

A szerb államfő kitért arra, hogy a csúcstalálkozó több más, fontos – például az energetikát és a három ország pénzügyi helyzetét érintő – kérdésében is jól szót értettek egymással, a gáztartalékokkal kapcsolatban pedig arra figyelmeztetett: ha nem lesz elegendő az országok meglévő gázmennyisége, akkor mástól kell beszerezni az energiahordozót.

Ha élelmiszerhiány lép fel, azt is meg kell oldani valahogyan, ha erősödik a migráció, akkor abban is tudunk egymásnak segíteni, vagyis egymás segítése a lényeg – hangoztatta a szerb államfő.

Egy, a migrációval kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva Aleksandar Vucic hangsúlyozta, Szerbia nem szeretne hot spot lenni, „nem szeretnénk, ha nálunk parkolnának a migránsok”, ezért a nehéz sorsú emberekkel való szolidaritást és a nemzetközi jogot tiszteletben tartva igyekszik megőrizni az ország békéjét.

Szerbia 2015 óta szeretne konkrét álláspontot kapni az uniótól a migrációval kapcsolatban; igaz ugyan, hogy Brüsszelből nem bíráltak az országot, de nem is kaptak ajánlatokat – mondta.

Aleksandar Vucic a sajtótájékoztatón

arra kérte az uniós tagállamokat és az Európai Központi Bankot, hogy tegyenek meg mindent az euró megerősítéséért, mert meglátása szerint ez lehet az a következő „akna”, amire ráléphet Európa.

A dollár árfolyamával együtt emelkednek az olajárak, az euró gyengül az amerikai valutával szemben, ez pedig az Európai Unió perifériáján lévő országoknak is komoly problémát fog okozni – jelezte.

Az európai energiaválságra utalva úgy értékelt, a három ország állampolgárai nem szokták meg az ilyen súlyos válságokat. A Szerbia által az elmúlt tíz évben elért gazdasági fejlődés pedig tönkremehet hat hónap alatt, ez viszont „nem a mi hibánk lenne” – fűzte hozzá.

Az a kérdés, mi lesz a cégekkel, ki fogja kifizetni annak az árát, ha vállalkozások maradnak gáz nélkül és nem tudnak termelni, nem lesz vásárlóerő és az emberek sem tudják kifizetni a számlákat?” – tette fel a kérdést a szerb államfő, hangsúlyozva, emiatt az államháztartás is óriási veszteségeket szenvedhet el.

A megoldás a lakosság támogatása lehet, de mivel nem lehet látni, meddig tart ez a nehéz helyzet, fontos Szerbia partnersége Magyarországgal és Ausztriával – rögzítette a szerb államfő.

Ajánljuk még