logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Orbán Viktor: gondoskodunk az idősekről

| Szerző: hirado.hu
A kormányfő közösségi oldalán jelentette be a hírt, miszerint az idén másodszor kapnak nyugdíj-kiegészítést és nyugdíjprémiumot az idősek.

Orbán Viktor elmondta: „Egész Európában nehéz idők járnak, de ilyenkor sem szabad szem elől tévesztenünk a legfontosabb nagy nemzeti céljainkat, az egyik ilyen a nyugdíjasok megbecsülése Magyarországon.”

„Sikerült az elmúlt évek gazdasági teljesítményeinek visszaadnunk azt a 13. havi nyugdíjat, amelyet a baloldali kormányok vettek el az idősektől.

Ezt Orbán Viktor komoly eredménynek és becsületbeli ügynek tekinti, és ahogy az idén, úgy „jövőre is meg fogja kapni minden nyugdíjas a 13. havi nyugdíjat”.

Kapcsolódó tartalom

„Itt azonban nem állunk meg. A brüsszeli szankciók miatt tovább nőtt az infláció egész Európában, így Magyarországon is.

Ezért – az idei évben már másodszor – ismét inflációs nyugdíj-kiegészítést, amelyet idén november 10. és 15. között kapnak kézhez a nyugdíjasok”

– jelentette be Orbán Viktor, majd hozzátette: „Még itt sem állunk meg, a gazdasági növekedés mértékét látva úgy látom,

lehetőségünk lesz nyugdíjprémiumot fizetni idén is a magyar nyugdíjasoknak, amit a terveink szerint a novemberi nyugdíjjal kapnak majd kézhez.”

A kormányfő kifejtette: „Nehéz idők, válság ide vagy oda, a nyugdíjasainknak Magyarország megadja azt, ami megilleti őket.”

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még