logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Orbán Viktor: Erős vár a mi Istenünk

| Szerző: hirado.hu
Hivatalosan is megnyitották a református kollégiumot a Ráday utcában. Ez az az épület, amely 2019 elején leégett. Az átadás előtt hálaadó istentiszteleten ünnepelték az újranyitást, ahol Orbán Viktor a nemzeti egységre és az összefogásra hívta fel a figyelmet. A kormányfő úgy fogalmazott: ki kell bírni a próbatételeket, és épségben át kell vinnünk hazánkat a túlsó partra.

Elszenesedett ajtók, szétolvadt kapcsolók és mindent beborító fekete törmelék. Az M1 riportjában látható felvételek 2019 januárjában készültek, két nappal azután, hogy leégett a kollégium a Ráday utcában.

140 ember volt menekült ki az épületből akkor. Később a nyomozás kiderítette, hogy három fiatal fiú egy matracot gyújtott meg az épület előtt, a tűz pedig továbbterjedt és gyakorlatilag az egész épület leégett. Egy középkorú veszprémi több gyerekes családapa nem tudott már kijutni.

A megújult dunamelléki püspöki székház, református teológia és újjáépített kollégium épülete az átadás napján, 2022. október 1-jén. MTI/Máthé Zoltán

A 2019 januárjában kiégett Ráday kollégium épületét elbontották és helyére egy vadonatúj épületet építettek. 48 szobás, kétszemélyes, fürdőszobás kollégiumi szobákkal, valamint tetőterasszal és mélygarázzsal.

2019 januárjában a kiégett épületet Orbán Viktor miniszterelnök is megnézte, már akkor segítségét ígér az újjáépítésben. Az egykori kollégiumot az alapoktól építették újjá és Ráday-ház néven adták át szombaton. A hivatalos megnyitón Novák Katalin köztársasági elnök mellett ott volt Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter és Trócsányi László, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora is.

Az újjáépítést hálaadó istentiszteleten ünnepelték a Kálvin téri református templomban.

Balog Zoltán püspök azt mondta: Isten kegyelme nyilvánult meg abban, hogy sikerült újjáépíteni a kollégiumot.

A hálaadó istentiszteleten részt vett a miniszterelnök is.

„Épségben át kell vinnünk hazánkat a túlsó partra. Egymásba kapaszkodva, és bízva az Úristenben.” – mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök úgy fogalmazott: az a cél, amelyet a reformátorok adtak, nemcsak a hitben, hanem a magyarságunkban való megmaradás parancsa is. Ezért nem volt kérdés, hogy a kormány a magyar reformátusok mellé áll a bajban, hiszen ezért nemzeti a kormány.

„Akkor kell a leghangosabbnak lenni, amikor a világ hatalmasságai el akarnak hallgattatni minket. Akkor kell egyenesen állni, amikor hamis vádakkal fenyegetnek bennünket. Akkor kell kiállni méltóságteljesen a hagyományaink mellett, amikor a fél világ az új divatok lázában vonaglik, és ezt büszkeségnek hívja. És akkor kell békét követelni, amikor mindenki a háborús észjárás logikája szerint cselekszik már. Kiállni, megharcolni az igazunkért, egyenként, és nemzetként egyaránt. ” – tette hozzá.

A most átadott Ráday-házban, a 48 kollégiumi szobán túl helyet kapott egy akadálymentes kollégiumi szoba, tíz vendégszoba és három lakás is. A folyosókon tanulószobát, mosókonyhát és teakonyhát, a zárószinten pedig tetőteraszt és közösségi teret alakítottak ki. Az újjáépített kollégium első lakói szeptember első hétvégéjén költöztek be.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még