logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Átadták a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek díjait

A Kodály 140 koncertsorozat negyedik, szombati hangversenyén adták át a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek díjait – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.

A 2021/2022-es Évad Énekkari Művésze címet, a Vásárhelyi Zoltán-díjat Nemes Edit énekművész, az alt szólam tagja vehette át, az évad Zenekari Művésze elismerést, a Ligeti András-díjat pedig Fejérvári János brácsaművésznek ítélték oda.

A három évtizedes múlttal rendelkező díjakat Devich Márton, az MRME ügyvezető igazgatója; Vásáry Tamás, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának elnök-karmestere; valamint Pad Zoltán, a Magyar Rádió Énekkarának vezető karnagya adta át az Olasz Kultúrintézetben.

A közlés szerint az Évad Művésze Díjakat minden évadban a társulat ítéli oda titkos szavazás útján az arra érdemes művész kollégáknak.

A Vásárhelyi Zoltán-díjat a Magyar Rádió Énekkarának egyik emblematikus karnagyáról nevezték el. Az idei díjazott, Nemes Edit Vácon született. A debreceni konzervatóriumban kezdett éneket tanulni, a Debreceni Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola magánének tanszakán 1985-ben szerzett diplomát Szerdahelyi Éva tanítványaként. Tanulmányai idején már a Kodály Kórusban énekelt. 1985 augusztusában kezdődött pályafutása a Magyar Rádió Énekkarában, amelynek már 37 éve tagja.

Az ünnepségen Devich Márton bejelentette, hogy a zenekari díj mostantól a tavaly elhunyt Ligeti András Kossuth-díjas hegedűművész és karmester nevét viseli, aki öt éven át a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara karmestere, majd három évig igazgató-karmestere volt.

Az idei díjazott, Fejérvári János pedagógus családban született Kapuváron, a helyi zeneiskolában kezdett hegedűn tanulni. A Zeneakadémiát Lukács Pál tanítványaként a brácsa tanszakon végezte el. Pályája elején szólamvezetőként dolgozott az Operaházban. Alapító tagja volt több nagy múltú hazai zenekarnak is. Tanított a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában és a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumban is, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző tagozatán. Csaknem 20 évig volt tagja a Kodály Vonósnégyesnek. 2004 óta dolgozik a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarában, amelynek szólamvezetője.

A szombat esti koncertet a Bartók Rádió élőben közvetítette. Elhangzott a Zrínyi szózata, az 50. genfi zsoltár, a Semmit ne bánkódjál és a 16. századi református prédikátor zsoltárparafrázisa ihlette Psalmus Hungaricus.

A hangversenyen részt vett Kodály Zoltán özvegye, a 81 éves Péczely Sarolta is – olvasható a közleményben.

Ajánljuk még