logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Nyilvánosak a 2024-es felsőoktatási felvételi eljárásra vonatkozó intézményi feltételek

Már nyilvánosak, hogy a 2024-es általános felsőoktatási felvételi eljárásban milyen feltételeket támasztanak az intézmények a jelentkezőknek – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium(KIM) pénteken az MTI-vel.

A közleményben felidézték, hogy a kormány még július végén – az egyetemekkel és a hallgatói érdekképviselettel folytatott konzultáció után, lakossági véleményfelmérésekre is támaszkodva – döntött arról, hogy megújítja a felsőoktatási felvételi rendszert, és a változatlanul 500 pontos felvételi rendszeren belül a felsőoktatási intézmények maguk dönthetnek 100 pontról, valamint az érettségi pontszámítás során figyelembe vehető érettségi tárgyakról és ezek szintjéről.

A felsőoktatási intézményeknek péntekig kellett megadniuk a 2024-es felvételire vonatkozó bemeneti feltételeiket, amelyek tartalmazzák az intézmények által saját hatáskörben biztosított 100 többletpont elosztásának szabályait. Ezek a feltételek elérhetőek az intézményi honlapokon és október közepétől az Oktatási Hivatal felületein is. Az Oktatási Hivatal októberben online előadásokat tart majd a köznevelési intézmények vezetőinek és tanárainak a változásokról – közölte a KIM.

Kiemelték, hogy a változásoknak köszönhetően – megtartva az eddigi felvételi rendszer előnyeit – egy rugalmasabb rendszer jön létre, ahol továbbra is hat helyre lehet jelentkezni egy központi felületen. A 100 intézményi ponton felül 100 pont jár a középiskolai tanulmányi eredményekért és 300 pont az érettségi eredményekért.

Azok a gyakorlatok, amelyek a hallgatóknak kedvezőek voltak (többek között a szakképzésből való egyetemi bejutás, a több pontszámítási mód közül a legjobb érvényesítése, az oklevél alapján történő pontszámítás) a jövőben is megmaradnak és a felsőoktatásba történő bejutás könnyebbé válhat a korábban tanulmányokat végző, vagy diplomával még nem rendelkezők számára. Külön figyelmet érdemel, hogy önkéntes tartalékos katonai szolgálattal elérhető 16/32/64 többletpont az 500 ponton felül jár a felvételizőknek – tették hozzá.

A közleményben kitértek arra is, hogy a képzésüket 2024 szeptemberében kezdők már az új szabályok szerint kerülhetnek be a felsőoktatásba, de a jelentkezők számára előnyösebb változások esetében nem szükséges a két éves felkészülési idő, így már a 2023-as általános felvételi eljárás során eltörlik az emelt szintű érettségi vizsga kötelezettségét, a kiemelt szakok minimum ponthatárát, valamint az alap- és osztatlan képzés esetében a 280, a felsőoktatási szakképzés esetében a 240 és a mesterképzés esetében az 50 minimumpont kötelezettségét is.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még