logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Öt magyar bűnöző is felkerült az Europol toplistájára

Az Europol legkeresettebb bűnözőinek listájára öt magyar férfi is felkerült – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.

Azt írták, hogy idén az Európai Unió tagállamaiból több mint ötven elfogatóparanccsal körözött ember került fel a “Most Wanted” oldalra. Ezen a listán (a legkeresettebbek listáján) olyanok szerepelnek, akiket kábítószer-kereskedelem, pénzmosás, emberkereskedelem, fegyveres rablás, terrorizmus vagy emberölés miatt köröznek. Ide került fel öt olyan férfi, akit az NNI debreceni nyomozói keresnek – tették hozzá.

A közlemény szerint a magyar bűnszervezethez köthető nyomozás 2020-ban indult, majd 2021 tavaszára sikerült azonosítani a debreceni nyomozóknak két olyan bűnszervezetet, amely egymással párhuzamosan terjesztette a kábítószert. Az egyik csapat Bács-Kiskun megyében, Kecskeméten és Kecelen működött. Tagjai marihuána termesztésével, feldolgozásával és a terjesztésével is foglalkoztak. Részint ők látták el kábítószerrel a másik csapatot, amely Hajdú-Bihar megyében bonyolított le drogüzleteket.

A Bács-Kiskun megyei, high-tech technológiával kialakított csarnokot üzemeltető bűnbanda hét tagját sikerült azonosítaniuk az NNI debreceni nyomozóinak, kettőt közülük el is fogtak. Öt ember ellen belföldi, európai és nemzetközi elfogatóparancs van érvényben – írták. Még nem volt példa arra, hogy Magyarországról egyszerre öt körözött is egyidőben szerepeljen a Most Wanted-listán – jelezték.

A drogkereskedők felkutatásához most a lakosság segítségét is kérik; a férfiak kiléte és fényképe megtekinthető a police.hu oldalon.

Ajánljuk még