logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Letették a Szatmári Kft. új, automata raktárának alapkövét Jászberényben

A teljes mértékben magyar tulajdonú Szatmári Kft. mintegy 3,6 milliárd forintos beruházását a kormány mintegy 1,25 milliárd forinttal támogatja a Nagyvállalati beruházási támogatási program keretében – közölte a pénzügyminiszter csütörtökön Jászberényben, a Szatmári Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. új, automata, raklapos magasraktárának alapkőletételén.

Varga Mihály elmondta: a harminc éves születésnapját ünneplő Szatmári Kft. épületgépészetben piacvezető az országban, példaként állhat mások előtt. A piaci sikerek visszaigazolják a kormány törekvését is: az elmúlt években nőtt a Szatmári Kft.-hez hasonló magyar cégek száma, amelyek exportálni is képesek – tette hozzá.

A pénzügyminiszter beszélt arról, hogy a kormány döntése szerint a háborús válság ellenére minden megkezdett fejlesztést be kell fejezni, jelenleg 9400 milliárd forint állami beruházás van folyamatban. A kormány célja, hogy a magyar gazdaság ebből a válságból is megerősödve jöjjön ki, ezért az eredmények megőrzése mellett a versenyképesség és hatékonyság javítását is folytatja – jelentette ki.

A miniszter felidézte: a 2010-es években a polgári kormány következetesen végigvitt gazdaságpolitikával érte el, hogy 2019-ben a magyar gazdaság nőtt a leggyorsabban az európai uniós országok között. A pandémia 2020-ban egy megerősödött magyar gazdaságot ért, amely rekordszintű foglalkoztatást és bérnövekedést ért el, a versenyképesség, az egyensúlyi mutatói jelentősen javultak – emelte ki.

Rámutatott: soha annyi befektetés nem történt az országban az elmúlt években, mint 2020-ban és 2021-ben. Míg 2017-2018-ig a legtöbb tőke Nyugat-Európából, Amerikából érkezett, 2020-2021-ben Ázsiából: Japánból, Kínából, Dél-Koreából – tette hozzá.

A világjárvány után a háború magas államadósságok és költségvetési hiányok mellett érte el Európát, a szankciós energiaválság pedig minden korábbinál nagyobb terhekkel sújtja az országokat – hívta fel a figyelmet a miniszter.

Varga Mihály leszögezte:

a kormány legfontosabb feladata Magyarország sokéves munkával elért eredményeinek megvédése.

Elmondta: a hazai foglalkoztatottság továbbra is csúcson van, ma több mint 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon, a munkanélküliség pedig 3,4 százalékon áll. A miniszter szerint a stabilitás megőrzésével és az egyensúlyi mutatók javításával 2024-re visszatérhetünk a 4 százalék körüli növekedési pályára és a 3 százalék alatti költségvetési hiányhoz. 2024-re a magyar gazdaság olyan helyzetbe kerülhet, mint a pandémia elején volt – vetítette előre.

A 2005-ben indult Nagyvállalati beruházási támogatási programot rendkívül sikeresnek nevezte: 4000 új munkahelyet hoztak létre az elmúlt években, több mint 200 olyan vállalkozás van, amely a magyar kormány partnere tud lenni ezekben a beruházásokban.

Varga Mihály a Szatmári Kft. új beruházásáról elmondta: a vállalat a mostani, 3,6 milliárd forintos fejlesztéssel egy olyan automata raktárt épít, amely hozzájárul a termelés gyorsításához és a termékkínálat bővítéséhez. Az automatizálás lehet a termelékenység növelésének egyik legfőbb eszköze, amitől aztán a bérek további emelkedése várható – mutatott rá a miniszter. Megjegyezte:

társadalmi felelősség tekintetében is élen jár a cég.

Ifj. Szatmári Zoltán, a Szatmári Kft. tulajdonosa elmondta: a beruházással munkahelyeket őriznek meg, valamint 30 új munkahelyet teremtenek, és ezzel egyidejűleg nő a hatékonyság.

Az új beruházás a raktárkapacitást növeli, egy raklapos, automata, 14 ezer 500 tárhelyes teljesen automatizált raktárrendszer segítségével. A raklapos automata raktár egyesíti magában a polcrendszereket, az automata felrakó- és szállítógépeket, illetve a raktározási ügyviteli szoftvereket. A logisztikai folyamat teljesen automatizált, manuális anyagmozgatásra csak a kamionok rakodása során van szükség – tájékoztatott.

A vállalkozás 1990-ben indult, gázkészülékeket és épületgépészeti szerelvényeket árultak egy kis üzletben

– emlékeztetett a tulajdonos. 1996-ban megépítették az első áruházukat Jászberényben, ma már országszerte 41 áruháza van a kft.-nek, és 9 projektirodában, 5 nagykereskedelmi irodában kínálják termékeiket. Az épületgépészeti profilt 2015-ben fürdőszoba-ágazattal bővítették, 2016-ban az építőanyag is helyet kapott a kínálatukban.

Pócs János, a Jászság fideszes országgyűlési képviselője méltatta a beruházást, kiemelve: a megye gazdasági erejének 60 százalékát a Jászság adja. Jászberény iparűzési adója 3,5 milliárd forint. Tájékoztatása szerint 2019-től 90 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás érkezett a Jászságba a magyar kormánynak köszönhetően.

A nyilvános cégadatok szerint a Szatmári Kft. adózott eredménye 2021-ben 5,63 milliárd forint volt, egy évvel korábban még 4,16 milliárd forint. A cég értékesítésének nettó árbevétele tavaly 53,48 milliárd forint, 2020-ban 43,32 milliárd forint volt. Az értékesítés bevétele túlnyomórészt belföldi értékesítésből származott.

Kiemelt képünk: Marczinkó Zoltán István, a Pénzügyminisztérium versenyképességért és területi tervezésért felelős helyettes államtitkára, Nyitó Róbert ügyvezető, Varga Mihály pénzügyminiszter és Szatmári Zoltán tulajdonos (b-j) aláírja az alapkőletételi dokumentumot a Szatmári Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. új, automata, raklapos magasraktárának alapkőletételén Jászberényben 2022. szeptember 29-én. (Fotó: MTI/Komka Péter)

Ajánljuk még