logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Bebizonyosodott: Gyurcsány Ferenc irányítja az árnyékkormányt

| Szerző: hirado.hu
Állítása szerint nem akar pozíciót Dobrev Klára árnyékkormányában, valójában a Demokratikus Koalíció elnökeként Gyurcsány Ferenc határozza meg az árnyékkormány lépéseit, ő tartja össze a csapatot, és jelöli ki a fő politikai irányt. A volt miniszterelnök a Partizán című műsorban szögezte le: ő az ellenzék közepe, és nincs, aki kihívást intézne vele szemben.

Ismét egyértelművé tette Gyurcsány Ferenc, hogy a hazai ellenzékben ő a legfőbb megmondóember, és bár az árnyékkormány miniszterelnöke Dobrev Klára, valójában semmi sem történik nélküle.

„A Gyurcsány pártja azt jelenti, hogy ha a legkisebb zizegés van, akkor ott ülnek nálam, az én szobámban. (…) Ezek az emberek azt gondolják, hogy ezt a világot én viszonylag szépen együtt tudom tartani” – fogalmazott a Partizán című műsorban a baloldal vezére,

aki szerint a 2010-es vereség óta bolyong az ellenzék, és időnként sok butaságot követ el. „Az a dolgunk, hogy újrarendezzük az ellenzéki térfelet, erre teszünk kísérletet a napokban” – jelentette ki, és szavaiból kiderült, hogy ezt kizárólag a saját embereivel képzeli el.

Arra a kérdésre, hogy az árnyékkormányban helye lenne-e a többi ellenzéki párt képviselőinek is, Gyurcsány közölte, esze ágában sincs egyezkedni.

„Mi nem várunk másra, van egy dolgunk. Magyarországnak világos alternatívát kell mutatni. Aki akar, jön, aki nem akar, nem jön. Kezit csókolom” – húzta alá, hozzátéve: nem fognak vitát nyitni a pártokkal arról, hogy ki milyen árnyékminiszteri posztot szeretne.

Kiderült az is, hogy Gyurcsányék olyannyira nem kíváncsiak a többiekre, hogy a tavaszi választások óta egyszer sem ültek össze az ellenzéki pártelnökök.

Kapcsolódó tartalom

Leszögezte továbbá: szerinte egy választási versenyben nem a jelölt személye számít, hanem az, hogy ki mögött mekkora tábor van, márpedig jelenleg a DK közjogilag a legnagyobb ellenéki frakció, amelynek egyedül annyi támogatója van, mint a többi ellenzéki pártnak együttesen. A döntés tehát az övék, és

a DK „nem fél alkalmazni az erejét.”

Hozzáfűzte, egyébként is mindegy, hány párt van, mert a Fidesszel szemben egy ellenzéki blokknak kell felállnia, és ennek a közepe csakis a Gyurcsány vezette DK lehet.

Kár lenne tagadni, a DK arra tör, hogy maga rendezze össze az ellenzéki pártokat” – vallotta be a pártelnök, aki szerint az ellenzék többi részének meg kell értenie, hogy csak az általa képviselt politika vezethet sikerre. „Aki Gyurcsánnyal szemben akar politizálni, annak azt tudom mondani, hogy tessék jobban csinálni” – üzente a többieknek.

Saját vezető szerepéről így szólt: „az a dolgom, hogy a fő politikai irányok felé együtt tartsam ezt a csapatot.” Hangsúlyozta azt is, hogy

nincs, aki kihívást intézne vele szemben.

Gyurcsány Ferenc egyébként amellett, hogy a Demokratikus Koalíció elnöke és frakcióvezetője, mostanra a párt budapesti elnökévé is előlépett. Mindezt szerényen úgy indokolta: a távozó Trippon Norbert helyére

nem lát mást, aki ráncba tudná szedni a pártot Budapesten, és akire mindenki hallgat, így hát saját magának adta a feladatot.

Hogy Gyurcsány Ferenc nélkül lépni sem lehet az ellenzéki térfélen, azt bizonyítja például az is, hogy az interjúban az exminiszterelnök elárulta: az áprilisi választás estéjén ő kérte Dobrev Klárát, hogy ne álljon fel a színpadra a vesztes Márki-Zay Péter mellé.

De Karácsony Gergely 2024-es újraindulása is Gyurcsánytól függ. Erről  annyit mondott, nem alapértelmezett, hogy ismét támogatni fogják a jelenlegi főpolgármestert, és ebben neki személy szerint „egészen meghatározó szava van.”

Ajánljuk még