Külön kell igényelni a nagycsaládosoknak járó gázárkedvezményt, ez nem jár nekik automatikusan – hangsúlyozta a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke az M1-en.
Ahogy arról már a hirado.hu beszámolt, az átlagfogyasztás mértékéig minden magyar háztartásban, magyar családnál fennmarad a rezsicsökkentés.
A gáz esetében az átlagfogyasztás 1729 köbméter évente, az áramnál 2523 kilowattóra évente. Eddig a rezsicsökkentett határig az átlag fogyasztásúak 2,175 millió forintot tudnak megspórolni
– emlékeztetett még júliusban Németh Szilárd kormánybiztos.
Kardosné Gyurkó Katalin azt mondta: több mint 300 ezer nagycsaládos él Magyarországon, miközben eddig csupán 30–40 ezren jelentkeztek gázártámogatásra. A nagycsaládosoknak eddig is jártak kedvezmények, azonban ezeket azért vették nagyon kevesen igénybe, mivel korlátlan volt a rezsicsökkentés mindenki számára.
Kapcsolódó tartalom
Kifejtette: az számít nagycsaládosnak, akinek legalább három gyermeke van és családi pótlékot kap. A háromgyerekesek esetében az éves 1729 köbméteren túl további 600, négygyermekesektől felfelé pedig minden gyermek után még 300 köbméterrel nő a kedvezményes sávhatár.
Tehát a nagycsaládos kedvezményes sávhatárig köbméterenként 102 forintot kell fizetniük, a piaci ár, 1020 forint tizedét.
Az igénylésről az MVM, a Magyar Államkincstár és a NOE honlapján is találni információkat – jelezte. Az igénylőknek magukkal kell vinniük a legutolsó gázszámlájukat és a szolgáltatási szerződésüket, és a kedvezményt csak az a szülő veheti igénybe, akinek a nevére szól a gázszámla.
Mint ismeretes, a kérelmet az igénylő lakóhelye szerint illetékes fővárosi, illetve megyei kormányhivatalhoz kell benyújtani az erre a célra rendszeresített igénylőlapon.
Továbbá felhívta a figyelmet arra, hogy „igényelni kell. Tehát nem elég az, hogy megvan a három vagy még több gyermek egy családban, hanem bizony a Magyar Államkincstár oldaláról le kell tölteni a nyomtatványt, és be kell nyújtani a kormányhivatalhoz a nagycsaládos gázárkedvezmény igénylését. És ezt azért is mondjuk el, és szeretnénk, ha minél többen segítenének és felhívnák a figyelmet a nagycsaládosok részére, mert még azt tapasztaljuk, hogy viszonylag kevesen jelentkeztek”.
Kardosné Gyurkó Katalin elmondta azt is,
a kedvezményt folyamatosan lehet igényelni, ugyanakkor a kormány által bevezetett árstop december végéig van érvényben, ezért javasolt, hogy az érintettek minél gyorsabban töltsék ki a szükséges dokumentumot.
Kiemelt kép: illusztráció/Shutterstock