logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Az oktatási és kulturális árnyékminiszteri posztot kapta meg a DK garázdaságért elítélt szóvivője

| Szerző: hirado.hu
Barkóczi Balázs korábban az MSZP-t és az Együttet is segítette, 2019 szeptemberében lett a DK szóvivője, azóta meredeken ível fölfelé politikai pályája, ma már jelenleg a törvényalkotási bizottság tagja, az európai ügyek bizottságának és a mezőgazdasági bizottságnak pedig alelnöke.

A DK szóvivője, Rákospalota, Pestújhely, Újpalota és Újpest egyéni országgyűlési képviselője lett Gyurcsányék oktatási és kulturális árnyékminisztere.

Barkóczi Balázsról idén a választási kampányban a Mandiner írta meg, hogy egy 2009-es bírósági ítélet szerint csoportosan, felfegyverkezve követett el garázdaságot és magánlaksértést. A portál úgy tudja, Barkóczi és két társa 2006-ban egy baseballütővel és egy léccel felfegyverkezve magánlaksértést követettek el Isaszegen egy volt aktivista hölgynél, helyi politikai sérelmet próbált megtorolni.

Kapcsolódó tartalom

„Egyik éjjel megjelentek egy család házánál, egyikük baseballütővel többször ráütött a kerítésre (amelynek lécei el is törtek), míg másikuk addig rugdosta a kaput, míg az ki nem nyílt. Barkócziék bejutottak a ház udvarára, hangos szóváltásba kerültek az udvaron tartózkodóval, akit Barkóczi egyik társa a baseballütővel meg is bökött. A hangzavarra néhány szomszéd is megjelent a háznál, valamint valaki a rendőrséget értesítette, de Barkóczi és társai még a rendőrök kiérkezése előtt távoztak a helyszínről” – számolt be a történtekről a lap.

A megszerzett ítélet szerint Barkóczi Balázst, mint az ügy II. rendű vádlottját a Pest Megyei Bíróság halmazati büntetésül kilencvenezer forint pénzbüntetésre ítélte jogerősen.

Az erőszakos cselekmény ténye ellenére azonban a XV. kerület szavazóinak 45 százaléka a parlamenti székbe juttatta Barkóczi Balázst, aki jelenleg a törvényalkotási bizottság tagja, az európai ügyek bizottságának és a mezőgazdasági bizottságnak pedig alelnöke.

Az Országgyűlés honlapján található önéletrajza szerint 1980-ban született Budapesten, 2004-ben a Károli Gáspár Református Egyetemen magyar nyelv és irodalom szakos bölcsész és tanári diplomát, 2007-ben a Miskolci Egyetemen politológusi oklevelet szerzett, jelenleg az ELTE mesterszakos hallgatója filozófia szakon. Szövegíróként és online munkatársként részt vett az MSZP 2010-es országgyűlési, valamint az Együtt 2014-es országgyűlési és EP-kampányában, 2017 őszétől 2018 végéig az IDEA Intézet politikai elemzője volt, majd 2019 szeptemberében a DK szóvivője lett.

Punkzenészi karrierjére is büszke a DK. Barkóczi osztálytársaival és gimnáziumi barátaival az iskolaévek alatt alapította meg a máig aktív Malacka és a TAhO zenekart, ám az érettségihez közeledve kilépett a bandából. „De mind a mai napig jó kapcsolatban vagyunk, a huszadik születésnapi koncertjükön én is felléptem velük két Európa Kiadó-szám erejéig. A zenétől ezután sem szakadtam el, számtalan együttesben játszottam az egyetemista évek alatt, és később, a munka mellett is” – mesélte a politikus az Ezalényeg portálnak.

Mindenesetre szóvivőként Barkóczi Balázs a Gyurcsány-párt egyik legaktívabb tagja a napi több közleménnyel és sajtótájékoztatóval.

A kiemelt kép Barkóczi Balázs Facebook-oldaláról származik.

Ajánljuk még