logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Átadták az új református óvodát Békésen

Hivatalosan is átadták a több mint félmilliárd forintból felépült új református óvodát Békésen – tájékoztatta a város alpolgármestere hétfőn az MTI-t.

Polgár Zoltán (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy a beruházás a Magyarországi Református Egyház országos óvodaprogramja keretében zajlott.

Békésen eddig egy korszerűtlen épületben üzemelt a református óvoda, most a 878 négyzetméteres, az önkormányzati bölcsőde szomszédságába felépített intézményben négy csoportszobát alakítottak ki. A száz gyerek befogadására alkalmas óvodában szeptember elsején 93 gyermek kezdte meg a nevelési évet.

A kivitelezést a helyi Békésvill Kft. végezte bő egy év alatt. Az építkezés összköltsége 524,4 millió forint, amelyből a Békési Református Egyházközség finanszírozott csaknem 30 milliót – közölte az alpolgármester.

A reformátusok országos óvodaprogramja 2018-ban kezdődött, hatvanhat óvodát érint, ebből ötven helyen épül új óvoda. Országos szinten több mint háromezer új óvodai hely jön létre, így a református óvodákban a helyek száma több mint negyven százalékkal emelkedik. A fejlesztésekhez kapcsolódóan több mint háromszáz új munkahelyet teremtenek, ebből óvodapedagógus munkakörben százötven-kétszáz szakember számára biztosít munkalehetőséget az egyház.

Békésen a rendszerváltás után indult meg a református oktatás, kezdetben iskolai szinten, de 2011 óta óvodát is fenntart az egyház.

Ajánljuk még