logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

„Ahhoz, hogy szerelembe ess a papi hivatásban, nagyon sok törésnek kell történnie benned”

| Szerző: Vizvári Soma
Mit tehet egy pap, ha reverendája ingerli az utca emberét? Nem lenne-e könnyebb a plébánosi élet egy szerető feleség mellett? Bese Gergő plébánossal beszélgettünk, aki azt is elárulta, miért iszik Coca-Colát, ha nem ért egyet a cég társadalmi üzeneteivel. A lelkipásztor szerint bajban van az elvallástalanodott nyugati világ, de egyúttal azt is elmondta, mit kellene jobban csinálnia a katolikus egyháznak. Vigyázat, az atya nem az erkölcsi tanítás megreformálásában, a jelenkornak megfelelő felvizezésében hisz! A konzervatívabb ízléssel megáldott híveket ingerlő gitáros misézést viszont védelmébe vette.

Az új Néprajzi Múzeum keleti oldala előtt találkoztunk egy tikkasztó nyári délelőttön, hogy továbbsétáljunk a városligeti jáki kápolnához.

– Nincs meleged ebben a reverendában, atya?

– Nincs, teljesen hozzászoktam már. Sok papkolléga nem hordja, én viszont szeretem. Amióta beöltöztettek 2010. december 12-én, büszkén viselem, mindenhova ebben megyek.

– Mások miért nem hordják?

– Ezt tőlük kellene megkérdezni. Én mindenesetre nem azért hordom, hogy megnézzenek az utcán. Nekünk ez a viseletünk. A szerzetesek is büszkén hordják a habitust, akkor mi egyházmegyés papok miért ne járhatnánk reverendában. Most például, ahogy jöttem ide, egy úriember rámköszönt, és azt mondta, eszébe jutott, milyen jó volt, amikor gyerekként megláttak egy papot reverendában, és „dicsértessékkel” köszöntötték. Hatvan fölött volt nagyjából, nehéz időben lehetett gyerek, valószínűleg a Rákosi-rendszerben, amikor nem volt kényelmes katolikusnak lenni Magyarországon.

– Mindig így reagálnak az emberek, ha meglátnak?

– Valaki rám mosolyog, mások kicsit összezavarodnak, és „áldás, dicsértessékkel” köszönnek. Megvető tekinteteket is kaptam már.

– Inzultus volt?

– Persze. Beszóltak, hogy „Mocskos csuhás!” meg hasonlók. Le is köptek. De nem vagyunk egyformák.

– Hogy lehet erre reagálni?

– Mindörökké, ámen!

„Az ördög nem akar jót neked, nem akar közelebb vinni Istenhez” (Fotó: hirado.hu/Horváth Péter Gyula)

– A napokban jöttél haza Bosznia-Hercegovinából. Pontosabban Medjugorjéból, a fiatalok fesztiváljáról. A helyi Mária-jelenéseket még nem ismerte el az egyház, katolikus papként mégis zarándoklatot vezettél oda. Hogy is van ez?

– Az elmúlt negyvenegy évben Medjugorjéban több ezer Mária-jelenést regisztráltak. Emiatt a Vatikán nagyon óvatos ezeknek a hitelesítését illetően. Jelenleg Róma az első hét napot vizsgálja. Azt, hogy 1981. június 24-én és az azt követő hat napon Podboron valóban megjelent-e a Szűzanya a gyermekeknek.

– Miért lett ilyen népszerű zarándokhely Medjugorje, ha még nem jelenthetjük ki a jelenésekről, hogy hitelesek?

– Gyümölcséről ismerszik meg a fa. Medjugorjénak rengeteg olyan gyümölcse van, ami azt mutatja, hogy az Úristen különleges módon szereti azt a helyet. Megtérésekről, papi, szerzetesi meghívásokról számolnak be onnan. Annak a szent helynek a gyümölcse a Mary’s Meals (Mária Konyhája) segélyszervezet is. Nem lehet az ördögtől való, ahol ilyen szinten árad a kegyelem.

– Azt szoktátok tanítani, hogy az ördög fondorlatos.

– Így van, de az ördög nem akar jót neked, nem akar közelebb vinni Istenhez. Egyébként van már Medjugorjéban pápai küldött, aki felügyeli a szent hely működését, Róma tehát komolyan figyel az ottani folyamatokra. A fesztiválon volt pápai üzenet is a fiataloknak.

– Tavaly neveztek ki három település plébánosának. Milyen volt az első egy év?

– Plébánosként minden a te felelősséged, az összes adminisztrációt is beleértve. Az, hogy az összes iskolában és óvodában legyen hitoktatás, közben a templom se szakadhat rád, jó gazda módjára meg kell őrizned, rendbe kell tenned az utókornak. Közösséget kell építened, és épkézláb válaszokat kell adnod a legújabb kihívásokra. Most például

a katatörvény változásával nekünk is új megoldásokat kell találnunk. A Magyar faluban megnyert támogatások kivitelezésénél, mivel hogy mi is cég vagyunk, nem adhat nekünk számlát a katás vállalkozó.

– Katatüntetésen voltál?

– Nem voltam, de miért is lettem volna!? Nagyon nehéz idő előtt állunk. Szinte bele sem tudunk gondolni, mennyire megváltoznak majd a hétköznapjaink, mindennapi szokásaink azáltal, hogy a komfortzónánkat erős „támadás” érte. Vége a ma ismert jóléti társadalmaknak. Az energiaválság, a természeti javak kizsákmányolása és a környezetrombolás hatásait most már fájdalmasan érezzük a bőrünkön, és ez még csak a kezdet. Reménykedem, hogy az állami intézmények mellett az egyházak is segítséget kapnak majd működésükhöz az államtól.

– Miért kellene a kormánynak segítenie az egyházakon?

– Mert jelentős szerepet játszunk a társadalom életében, fontos tevékenységeket végzünk szociális, oktatási és egészségügyi téren. Ez akkor is így van, ha a társadalom egyre nagyobb részét egyáltalán nem érdekli, amit mondunk. Mivel az egyházi vagyon az előző rendszerben az államhoz került, így ezeket a feladatainkat nem tudnánk ellátni az állam segítsége nélkül. De hadd mondjak mást is.

A katolikus egyháznak mára a turizmusban is nagy szerepe van. A templomokat nem püspököknek újítják fel magánrezidenciának, hanem a híveknek és a látogatóknak. Még az ateistáknak is.

– Az ateisták is inkább Rómába, Párizsba járnak várost nézni a Ruhr-vidék helyett. Az említett városokat gyakorlatilag fennállása óta az egyház formálta az utóbbi évtizedekig.

– Így van. Ne gondoljuk, hogy a vatikáni Szent Péter-bazilikába csak zarándokok járnak. Az a zsibvásár, ami ott van a turisták miatt, már elviselhetetlen. Én régóta belépőt szednék a látogatóktól, amit felajánlanék az üldözött keresztények megsegítésére, ha már úgyse lehet nyugton imádkozni ott.

– Orbán Viktor tusnádfürdői beszédében úgy fogalmazott, még mindig több a temetés, mint a keresztelő. Papként milyen érzés ezt közvetlen közelről tapasztalni?

– Valóban nap mint nap ezzel szembesülünk, főleg a járvány óta. Még mindig sokan távolságot tartanak az egyházaktól, keresztelő, házasságkötés terén. Sajnos hiába üzemeltetünk kórházakat, oktatási és szociális intézményeket, hiába vagyunk jelen a mindennapokban, ha társadalmi kérdésekben megszólal az Egyház, annak nem túl nagy a hatásfoka. Amikor életvédelemről, nemzetről, a családok védelméről beszélünk, vagy a genderideológiával szemben megszólalunk, iszonyatosan kemény ellenállásba ütközünk.

– Gondolom, sokan nagyon szigorúnak érzik az egyház tanítását például a szexualitásról.

– Most akkor hadd kérdezzek én!

Azóta, hogy szabadosságban élnek az emberek, a párok összeköltöznek, próbaházasságban élnek, jobbak lettek a házasságok?

– Nem úgy tűnik.

– Mert, ha nem, akkor valamit elrontanak. Azt, hogy nem bírnak a vágyaikkal mit kezdeni. Akit pedig a vágyai vezérelnek, az nem szabad ember valójában. A tinédzserek nagy része aktív nemi életet él, és a húszas éveire ettől teljesen kiég, mert addigra mindent kipróbált. Az összes amerikai vizsgálat azt mutatja, hogy akinek a házasságkötése előtt kettő vagy annál több aktív szexualitásra épülő kapcsolata volt, annak hat százalék esélye van, hogy aranylakodalma lesz.

– Nem csak a házasságon kívüli nemi életre vonatkozott a kérdésem. Azért legyünk őszinték! Ha meglátogatunk egy misét, ott nem tíz-tizenkét gyermekes családokkal találkozunk. Elég egyértelmű a helyzet: maguk a templomba járó házaspárok sem tartják be az egyház fogamzásgátlással kapcsolatos szabályait. Miért kell a hívektől elvárni, hogy még a házastársukkal se védekezzenek? Nem durva ez egy kicsit?

– Erre egy példával válaszolnék. Dunavecsén, ahol plébános vagyok, a legélőbb vallási közösséget a nazarénusok alkotják. Nyolc, tizenhárom gyereket nevelnek egy családban, televíziójuk nincs, szigorú szabályok között élnek. Boldogabb embereket nemigen látni náluk, és egy gyermek sem hal éhen vagy bolyong az utcán.

– A modern ember, még a vallásos katolikusok is gyanakodva nézik ezeknek a kisegyházaknak a boldogságát. Nem látnak bele az életükbe, nem hiszik el feltétlenül, hogy valóban boldogok.

– Amikor az úgynevezett modern ember már rég eltűnt, kihalt, ők még mindig létezni fognak. Ha minden így folytatódik, Dunavecse lakosainak többsége 2050-re nazarénus lesz. Mindig azt mondom a katolikus híveknek, hogy vegyenek példát róluk.

Belehalt az a nő, hogy nyolc gyereke van? Hordják az óvodába a sok gyermeket, és közben van idejük kertészkedni, mezőgazdaságban dolgozni, rendben tartani a portáikat. Persze, biztos, hogy az éremnek két oldala van, de ez azokra is igaz, akik csak egy gyereket vállalnak, a gazdagokra, a szegényekre egyaránt.

A ma embere a kirakatot nézi. Azt látja, hogy a sztárok csillognak. Közben lehet, hogy valójában a kirakat mögött szenvednek, mint Avicii, aki a halált választotta az élet helyett. Akkor fog kimászni a társadalmunk abból a gödörből, amibe került, amikor újra felfedezi a család értelmét. Amíg előbbre sorolnak egy állatmenhelyet, amíg szolgáltatók állnak rá arra, hogy inkább macskád vagy kutyád legyen gyerek helyett, addig a halál kultúrájában élünk.

„Hiszem, hogy még jobb is, hogy a katolikus papoknak nincs családjuk” (Fotó: hirado.hu/Horváth Péter Gyula)

– Tanítasz a plébánosi teendőid mellett is?

– Természetesen hittant tanítok négy iskolában és négy óvodában.

– Nem sok ez egyszerre?

– Dehogynem, és vannak belőle feszültségek is, hiszen ha télen, amikor korán kezd sötétedni, és fél háromig tanítok, nem mehetek utána reflektorral temetni, ezt pedig nehezen értik meg a gyászoló hozzátartozók.

(Egy idős asszony ránk köszön: „Dicsértessék a Jézus Krisztus, áldás békesség!”)

– Látod, megint felekezeti szempontból vegyes köszöntést kaptam.

(Nevet.)

– Talán nem véletlen, hiszen vegyes családba születtél. Édesapád református volt. Miért lettél te katolikus?

– Édesanyám nevelt inkább a hitben, katolikusnak lettem keresztelve, és nem bántam meg, hogy így történt.

– Ennyin múlik, hogy az ember hisz-e Róma elsőbbségében, és az oltáriszentségben való jelenlétben?

– A katolikus vallás számomra ennél sokkal többet ad. Nagyon nehezen tudnám elképzelni magam protestánsnak szentségek, ünnepek nélkül. Nekem fontos a szentek tisztelete is, a Mária-ünnepek, a búcsúk, mind az életritmusomhoz tartoznak.

– Egy lelkésznek lehet családja. Te mondtad, hogy nehéz a plébános élete. Nem tudna sokat segíteni egy feleség?

– Hiszem, hogy még jobb is, hogy a katolikus papoknak nincs családjuk.

Mikor lenne időm a saját családomra, ha egyszerre három település nyája van rám bízva? Kimondom, ezt nem lehetne családdal csinálni.

Tudom, a görögkatolikusokkal szoktak példálózni. Náluk valóban működik, de kisebb közösségeik is vannak. Azt is figyelembe kell venni, hogy a felszentelése után görögkatolikus pap sem házasodhat. Ezért van az, hogy egyesek halogatják a szentelés időpontját, vagy az utolsó évben gyorsan, kapkodva keresnek feleséget.

– Ez a gyakorlati oldala a kérdésnek, de nem vagy nagyon magányos esténként?

– Ami otthon vár egy mozgalmas nap után, azt nem magánynak hívom, hanem csendnek. Tanítás, szentmisék, temetések, megbeszélések, a település kötelező programjai, családlátogatások, esketések, keresztelések. Ezek kitöltik a napjaimat, közben pedig folyamatosan járom az országot.

– Voltál szerelmes valaha?

– Persze, szebbnél szebb, kedvesebbnél kedvesebb barátnőim voltak, sokat udvaroltam.

– Ez még ugye azelőtt volt, hogy felszenteltek?

– Persze!

(Nevet.)

– Azóta nem éreztél így senki iránt?

– Azóta nem.

– A felszentelés nem oltás a szerelem ellen.

– Ahhoz, hogy szerelembe ess a papi hivatásban, nagyon sok törésnek kell történnie benned. Szeretem, amit csinálok, jól érzem tőle magam a bőrömben. Miért kacsingatnék ki ebből?

„Vannak olyan papok, akik máshogyan ítélik meg a jelenlegi helyzetet, mint én” (Fotó: hirado.hu/Horváth Péter Gyula)

– Büszkén viseled azt a címkét, hogy te vagy a „NER papja”?

– Nem azt mondom, hogy büszke vagyok erre a jelzőre, de nekem azt üzeni, hogy még mindig jobb oldalon állok, mint azok, akik képesek lettek volna odalökni egy nemzetet azok kezébe, akiket semmi más nem köt össze, mint a gyűlölet és a nemzetközi érdekek kiszolgálása a saját népük kárára. Arról nem is beszélve, hogy a kampányban az ellenzék számos olyan kijelentést tett, ami kimondottan egyházellenes, vagy létünket veszélyeztető állítás volt. Ezekre pedig kötelességünk reagálni.

– Tegyük már helyére a dolgot: politizálhat egyáltalán egy pap?

– Attól még, hogy pap vagyok, én is ebben a társadalomban élek, és elmondhatom a véleményemet. Ha úgy látom, hogy valami jól megy, felszólalhatok amellett, hogy ez így is folytatódjon.

– Valljuk be, annak az egyházi személynek könnyebben szoktuk megbocsátani, hogy politizál, akivel egyetértünk.

– Vannak olyan papok, akik máshogyan ítélik meg a jelenlegi helyzetet, mint én. Ők is elmondhatják a véleményüket, meg is teszik, azt viszont nem nagyon tudom hova tenni, amikor egy kollégám azt mondja nagy nyilvánosság előtt, hogy kár volt bevezetni a hitoktatást az iskolákban, vagy nem szabad elfogadni az állami támogatásokat.

(Elővesz a reverendából egy PET-palackot, és nagyot kortyol a fekete szénsavas üdítőből.)

– Love is love?

– Az a globális cég, amely ezt a terméket előállítja, néhány éve olyan kampányt indított, ami teljesen ellentétes az egyház tanításával. Két férfi együttélését nem ismerjük el házasságként, a család alapjaként, és helytelenítjük is. Gondolom, erre céloztál.

– Ihat ilyet egy katolikus? Pláne egy pap?

– Minden multinacionális cég beállt emellé a család- és jövőromboló gyalázat mellé, amit az LMBTQ-propaganda csinál.

Ennyi erővel ne nyisd meg a Google-t, ne tankolj BP-nél, ne ülj be számítógép elé az IBM-nél, ne vegyél Roche gyógyszert és még sorolhatnám.

Tudomásul kell venni, hogy árral szemben úszunk, de még a víz felett vagyunk.

– Akkor mi a megoldás? Kapituláció?

– Egyrészt attól még, hogy igénybe vesszük ezeknek a cégeknek a szolgáltatásait, fogyasztjuk a termékeiket, kimondjuk hangosan és érthetően, hogy mi másképp gondoljuk. Viszont van ennek a kérdésnek egy másik vetülete is.

Ott van Dunaharasztiban az üzem, ahol ezt az italt gyártják, sok tisztességes magyar család dolgozik a gyárban, és biztos vagyok benne, hogy rendes katolikusok is vannak köztük szép számmal. Örülök, hogy van munkájuk.

– Aki mostanság katolikus fiatalok között mozog, tudja, gyakran késhegyre menő viták robbannak ki a beatmisék körül. Van, aki frászt kap attól, ha gitárpengetést hall a templomban, és ízléstelenül érzelgősnek, butácskának tartja ezeknek a modernnek szánt dicsőítéseknek a szövegeit. Te viszont szereted a műfajt.

– Régi, orgonás Mária-énekeken nőttem fel. Gyerekkoromban idegenkedtem a gitáros miséktől. Az én életem is mutatja, hogy tudni kell nyitni olyan megújulások felé, amelyek bizonyos, eddig elhanyagolt rétegeket meg tudnak szólítani. Ki kell mondani, hogy a gitár olyan fiatalokat is vonz, akik a Hozsanna énekeit nehezen viselnék. Akik másképp azt mondanák, ha ez a katolikus egyház, akkor köszönöm szépen, nem kérek belőle.

– Érdemes engedni abból az elvből, hogy a mise nem koncert, hogy nem úgy kell „élvezni”, mint egy könnyűzenei banda fellépését? Tovább megyek, hogy nem a hanghullámok keltette eufóriáról szól elsősorban?

– Nincs értelme a homokba dugni a fejünket ezen a téren. A gombamód szaporodó és gyarapodó kisegyházak istentiszteletein faltól falig állnak a fiatalok és a többi korosztály egyaránt. Nézd meg, milyen fajta dicsőítéseket énekelnek. Tanulságos lesz.

„Örvendetes, hogy a Magyar Katolikus Egyház nemrég elindította saját hivatalos Facebook-oldalát, de már rég fenn kellene lennünk a TikTokon is” (Fotó: hirado.hu/Horváth Péter Gyula)

– Nem sajnálnád, ha a gitározás végleg kiszorítaná a hagyományos formákat?

– Miért szorítaná ki?

Az orgona, amíg világ a világ, megmarad. Az, hogy a forma szempontjából nyitottak vagyunk, éppen arról szól, hogy a tartalomból, ami örök, nem engedünk. Megjegyzem, a szentmise formája lényegét tekintve nem is változik meg attól, csak mert gitárral kísérik a válaszos zsoltárt.

Meg akarjuk győzni a fiatalokat az általunk képviselt értékek helyességéről, de az csak úgy fog menni, ha megtartjuk őket. Ugyanez a helyzet a kütyükkel és a közösségi média felületeivel is. Örvendetes, hogy a Magyar Katolikus Egyház nemrég elindította saját hivatalos Facebook-oldalát, de már rég fenn kellene lennünk a TikTokon is.

Kiemelt kép: Bese Gergő atya, katolikus pap, plébános (Fotó: hirado.hu/Horváth Péter Gyula).

Ajánljuk még