logo

Műsorújság

Rendkívüli

Két ember meghalt a párizsi lövöldözésben, négyen súlyosan megsérültek

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A nemzetbiztonsági bizottság vizsgálhatja ki a baloldal Amerikából érkező pénzügyi adományait

Mielőbb üljön össze a nemzetbiztonsági bizottság a baloldal amerikai kampánytámogatásának ügyében – ezt kezdeményezi a Fidesz. A párt frakcióvezető-helyettese azt írta: példátlan eset került felszínre, amikor Márki-Zay Péter elárulta, hogy több milliárd forint támogatást kaptak külföldről. Halász János szerint ez nemzetbiztonsági kérdéseket is felvet, ezért nem maradhat tisztázatlanul – hangzott el az M1 Híradójában szombat este.

 

Küszöbön a baloldal amerikai kampánytámogatásának vizsgálata – erről ír a Magyar Nemzet. A portálnak az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának több tagja – például a jobbikos elnök Sas Zoltán és az MSZP-s Molnár Zsolt – is azt mondta: fontos, hogy kiderüljön az igazság, ezért ki kell vizsgálni az ügyet.

Márki-Zay Péter az elmúlt hetekben szólta el magát: kétmilliárd forint körüli összegből gazdálkodott az általa vezetett Mindenki Magyarországa Mozgalom a választási kampányban.

A baloldalt irányító Gyurcsány Ferenc többször is azt állította: a hatalmas összegről nem volt tudomása. Pártja, a DK pedig abból egy fillért sem kapott.

Később Márki-Zay Péter visszautasította a tiltott pártfinanszírozás vádját, de kiderült: a Karácsony Gergely által létrehozott 99 Mozgalom Egyesülethez mégiscsak érkezhettek amerikai kampánypénzek. Legalább félmilliárd forint.

Erre utalt ugyanis az Action for Democracy támogatotti listája, amit később a Soros Györgyhöz köthető háttérszervezet közleményben igyekezett cáfolni, majd ezzel egyidejűleg, törölték a főpolgármester ernyőszervezetének logóját a honlapjukról.

Jávor Benedek párbeszédes politikus, aki Karácsony Gergely megbízásából a fővárosi önkormányzat brüsszeli képviseletét vezeti, nem kommentálta a külföldi pénzekről szóló híreket. De hárított Karácsony Gergely is.

A baloldal meg sem próbálja tisztázni az ügyet. Ezzel tulajdonképpen beismerik, hogy valóban kaptak pénzt külföldről – erről a XXI. Század Intézet vezető elemzője beszélt az M1-en. Deák Dániel szerint egyértelmű, hogy Soros György szervezeteitől érkeznek a támogatások a baloldalhoz, amiért cserébe az ő érdekeiket képviselik.

„Felmerül a kérdés, hogy általában ezek a külföldi finanszírozók, mit várnak el ezektől a politikusoktól. És ha megnézzük azt, hogy most a legfontosabb témákban például a szankciók kapcsán, hogyan kommunikálnak, akkor azt látjuk, hogy mind Karácsony Gergely, mind Márki-Zay Péter, mind Dobrev Klára, mind Gyurcsány Ferenc, a meghatározó balliberális politikusok és az árnyékkormánynak is a politikusai egyértelműen egy szankciópárti álláspontot képviselnek, miközben a felmérések alapján az ő szavazóik sem támogatják a szankciókat” – vélekedett Deák Dániel.

A Fidesz kezdeményezte, hogy mielőbb üljön össze a nemzetbiztonsági bizottság. A párt frakcióvezető-helyettese azt írta: példátlan eset került felszínre, ami amellett, hogy törvénytelen, még durva beavatkozási kísérlet is a magyar választásokba. Halász János úgy fogalmazott: a botrány szuverenitási és nemzetbiztonsági kérdéseket is felvet, ezért nem maradhat tisztázatlanul.

Ajánljuk még