logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Kihirdették Az Országház Bora verseny eredményét

Kihirdették Az Országház Bora verseny idei eredményét pénteken, az elismeréseket Kövér László házelnök adta át a nyerteseknek a Parlament épületében.

Az idei bormustrára a meghirdetett kilenc kategóriában 181 palack érkezett 89 pincészettől, 19 történelmi magyar borvidékről. Kövér László köszöntőjében úgy fogalmazott: a hatodik alkalommal megrendezett országházi bormustrán újra fejet hajtanak a magyar borászok teljesítménye előtt.

Kiemelte, a magyar borászatban a rendszerváltoztatás után szinte mindent újra kellett kezdeni, hatalmas küzdelem indult egyebek között a minőségért, a piaci formák megtalálásáért, a korszerű marketingért, a borturizmus környezetének kialakításáért.

Kijelentette, a magyar borászok ezt a küzdelmet megnyerték, a magyar borok elmúlt három évtizedes története sikertörténet, a mérce pedig egyre magasabb. Kövér László úgy fogalmazott, Az Országház Bora verseny nemcsak a borászoknak jó alkalom arra, hogy megmutassák magukat, hanem kiváló lehetőség a magyar borok megismertetésére az Országház hazai és külföldi vendégeivel.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke köszöntőt mond Az Országház Bora címek kihirdetésén az Országház Vadásztermében (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

A huszonegy tagú bírálóbizottság munkájáról Kállay Miklós, a testület elnöke, a Magyar Bor Akadémia tiszteletbeli elnöke elmondta, a nemzetközi gyakorlatban is alkalmazott 100 pontos bírálati rendszer szerint dolgoztak. A kiválasztott borok minősége méltón képviselheti Magyarországot, és építheti az ország arculatát – tette hozzá.

A versenyen kilenc kategóriában adták át az elismeréseket az első három helyezettnek. A borversenyt az Országgyűlés elnöke indította, amelynek győztesei minden évben viselhetik „Az Országház Bora” címet.

A 2017 óta évente megrendezésre kerülő verseny célja kiválasztani azokat a kiváló magyar borokat, amelyek az Országgyűlés hivatalos eseményein, illetve reprezentációs ajándékként méltón képviselik a magyar borkultúrát.

Ajánljuk még