logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Bármilyen ügyben számíthatnak Gyurcsányék Oláh Lajos árnyékminiszterre

| Szerző: hirado.hu
Mindenben árnyékként követi Gyurcsány Ferencet Oláh Lajos árnyékminiszter, legyen az határkerítés- vagy oltásellenesség: az egyébként köztudottan Kína-barát politikus annak idején negyedikként írta alá a kínai vakcinák elleni határozati javaslatot.

 

Oláh Lajos, a Dobrev Klára által környezetvédelmi és klímaügyi árnyékminiszterként megnevezett politikus 2006 óta képviselő, előbb az MSZP színeiben, majd 2011-ben követte Gyurcsány Ferencet, így azóta a DK frakcióját erősíti.

Kapcsolódó tartalom

A különböző ciklusok alatt tagja volt a parlament környezetvédelmi bizottságának, a külügyi bizottságnak, alelnöke a fenntartható fejlődés bizottságnak és az európai ügyek bizottságának. Jelenleg az Országgyűlés egyik alelnöke. A Gyurcsány-kormányban 2008. május 1. és 2009. április 15. között környezetvédelmi és vízügyi államtitkár volt, Bajnai Gordon kabinetjében pedig 2009. április 21. és 2010. május 29. között közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztériumi államtitkár.

A DK honlapján található önéletrajza szerint tagja a Magyar ENSZ Társaságnak, elnöke a Nagy Fal Magyar–Kínai Barátság Egyesületnek, valamint alapítója a Kínai–Magyar Barátságért Kitüntető Díjnak. Emellett a Magyar Földrajzi Társaság és a Nemzetközi Parlagfű társaság tagja is.

Kína-barátsága a Covid-járvány alatt érdekes csavart vett

A pandémia kezdetén ugyanis 2020. március 18-án egy online sajtótájékoztatón a DK nevében azt követelte, hogy a kormány kérjen Kínától védőfelszerelést, maszkokat és lélegeztetőgépeket. Azt mondta, „az elmúlt hetekben Kínában teljesen visszaszorult a koronavírus, a járványt ott mostanra sikerült legyőzni. Mivel Kína a járvány miatt rengeteg maszkot, kesztyűt, teljes védőöltözetet, védőszemüveget és orvosi műszereket, például lélegeztetőgépeket halmozott fel, ezek a járvány végeztével jobbára feleslegessé váltak” – magyarázta Oláh.

Hozzátette, „áll rendelkezésre” az együttműködés előmozdításában, mivel neki több kínai tartomány vezetője is ígéretet tett arra, hogy segíteni fog. A beszerzésekkel azonban a kormány rendkívül gyorsan haladt Oláh asszisztálása nélkül is.

Viszont a járvány második évében, 2021-ben a kínai–magyar barátság szószólója skizofrén helyzetbe került, hiszen a DK a keleti vakcinákkal szembeni pánikkeltés élére állt. Úgy tűnik azonban, hogy Oláhnak ez nem okozott komoly gondot, ugyanis például a kínai oltóanyag betiltására irányuló határozati javaslat aláírói között a negyedik volt.

Parlamenti felszólalásában 2021. április 12-én azt fejtegette, hogy a mélyszegénységben élők internet hiányában nem tudnak regisztrálni, de ha lenne internet, sok esetben jelent a kitöltés is problémát.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára válaszában hangsúlyozta, hogy a kormányhivatalok segítik a regisztrációban a rászorultakat, illetve postai úton is megkapták a regisztrációs lapot.

Kitért a határozati javaslatra is, „amivel gyakorlatilag megtiltották volna a kínai vakcina használatát. Mivel máshol az orosz vakcina ellen is kampányoltak, így könnyen kiszámítható, hogy a baloldal az elmúlt hetekben egymillió vakcinától fosztotta volna meg a magyarokat, ennyivel kevesebb ember kapott volna oltást. Ez nem oltáspártiság, ez tőrőlmetszett, feketeöves, okleveles, doktori fokozattal ellátott oltásellenesség” – hangoztatta az államtitkár, felidézve, hogy „miközben ilyen határozati javaslatot terjesztettek elő, gyakorlatilag az összes baloldali vezető beoltatta magát, és egyesek olyan vakcinával, ami ellen benyújtottak határozati javaslatot ide, a Házba”.

Nem csupán az oltásellenességben követte lelkesen Oláh a DK elnökét, Gyurcsány Ferenc mellett volt a határkerítés elleni tiltakozásnál is.

Erről egyébként Rónaszékiné Keresztes Monika, a Terézvárost és Erzsébetvárost magában foglaló körzet korábbi, fideszes országgyűlési képviselője közösségi oldalán így fogalmazott 2016-ban: „Oláh Lajos választókerületi megjelenése a ciklus eleje óta minimális, az emberek az arcképét sem ismernék már fel, ha nem látták volna a kerítés építés elleni tiltakozás egyik élharcosaként, abban a választókerületben, ahol a Nyugati, illetve a Keleti pályaudvaron 2015 nyarán táborozó migráns tömegek kellő képpen megbolygatták a VI. és a VII. kerületben lakók mindennapi életét. Önző politikai érdekei megelőzik az emberi szempontokat, amit neki egyéni képviselőként védenie kellene.”

A környezetvédelmi és klímaügyi árnyékminiszter az utóbbi években nem sok aktivitást produkált árnyéktárcája területén, az egyik ilyen megmozdulása, amikor 2019 augusztusában levelet írt Maria Laura da Rochának, Barzília budapesti nagykövetének, kérve az esőerdők védelmére.

Egy emlékezetes politikai mozzanat róla, amikor idén márciusban a választási kampány hevében az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom egy Oláh Lajos! Menj a f…szba! című sajtóközleményt adott ki, „utolsó hazug tróger, politikai kalandornak” titulálva őt.

Ajánljuk még