logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Több helyszínre is kiszállt a NAV, továbbra is folyamatban a Cseh Katalin-ügy

Több helyszínen is kutatást tartott a napokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Cseh Katalin-féle cégcsoporttal kapcsolatos büntetőügyben. Tavaly írt arról a sajtó, hogy a momentumos EP-képviselőhöz köthető céghálózat tagjai gyanús körülmények között nyertek 4,8 milliárd forintnyi uniós pénzt. Korábban költségvetési csalás miatt rendeltek el nyomozást az ügyben.

Több helyszínen is kutatást tartott a napokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Cseh Katalin-féle büntetőügyben – tudta meg a Magyar Nemzet.

A lap emlékeztetett:

költségvetési csalás gyanújával nyomoznak a momentumos politikus céghálózatával összefüggésben. A hatóság tavaly decemberben egyszer már végzett kutatást az egyik cég telephelyén, Vácott, most pedig újabb nyomozati vizsgálatokat végezett a fővárosban és Pest megyében.

A Cseh Katalin körüli botrány tavaly nyáron robbant ki, miután Anonymus, az álarcos alak közölte: a momentumos politikus családjához köthető cégek az elmúlt években csaknem ötmilliárd forintnyi uniós támogatással trükköztek.

Egy olyan 3D-s nyomtatási technológia kifejlesztéséhez is kaphattak több millió forint támogatást, amely már rég a céghálózat birtokában volt. A hírek szerint csak azért hoztak létre a budapesti központ mellett több Nógrád megyei telephelyet is, mert a térség elmaradottsága miatt nagyobb pályázati forrásokhoz lehetett jutni.

A Gazdasági Versenyhivatal a Cseh Katalin családjának érdekeltségébe tartozó Pannónia Nyomda Kft.-t néhány hónapja négymillió forintra büntette egy közbeszerzés során történt szabálytalanság miatt.

„Semmi közöm ezekhez a vállalatokhoz, és természetesen visszautasítom azokat a rágalmakat, hogy nekem bármi közöm lenne ehhez a pénzhez” – mondta Cseh Katalin.

Cseh Katalin tavaly nyáron még tagadta a családi céghálóról szóló híreket, és azt, hogy uniós pénzekkel élt volna vissza.

Kapcsolódó tartalom

A Pannónia Nyomda Kft.-nek „jelenleg kettő telephelye van, az egyik Vácon van, a másik Szirákon van. Én a váci telephelyről tudok többet mondani, azt valóban én létesítettem” – ismerte el Cseh Katalin.

Később aztán a momentumos EP-képviselő úgy nyilatkozott, hogy a hozzá köthető Pannónia Nyomda Kft. telephelyét ő létesítette. A balliberális politikus ekkor már azt sem tagadta, hogy ügyvezetőként ő pályázott volna az uniós forrásra.

„Volt egy pályázat, amit valóban én adtam be, ezt a pályázatot a Pannónia Nyomda Kft. meg is nyerte, de ez már bőven az én ügyvezetésem utáni időszakban történt” – magyarázta a momentumos politikus.

A Magyar Nemzet azt írta: a költségvetési csalás miatt elrendelt nyomozás az utóbbi időben lendületet kapott, mert a prágai kerületi ügyészségtől is információkat kapott a NAV, továbbá az adóhatóság újabb jogsegélykérelmek kibocsátását kezdeményezte Lengyelországot és Litvániát érintően. A portál úgy tudja, hogy a hatóság szakemberei egyebek mellett körbeszámlázás nyomaira bukkantak.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még