logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Megnyitotta Áder János a Regőczi Alapítvány jótékonysági aukciójának kiállítását

A Regőczi Alapítvány októberi jótékonysági aukciójának tételeit felvonultató kiállítás nyílt csütörtökön a fővárosi Nagyházi Galériában. A nagyközönség számára péntektől látható tárlatot Áder János volt köztársasági elnök nyitotta meg.

A kiállításon az érdeklődők tíz napon át szemlélhetik meg az Áder János és felesége, Herczegh Anita, a Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért kuratóriumának elnöke által felajánlott több mint 220 tárgyat. Az árverést október 5-én rendezik.

Áder János a megnyitón elmondta, hogy a szervezők tapasztalata alapján és biztatására a kikiáltási árakat jóval a tételek tényleges értéke alatt állapították meg. „Így ha valaki licitál, jó vásárt csinálhat” – fogalmazott a volt államfő.

Kiemelte: feleségével az volt a szándékuk a Regőczi Alapítvány létrehozásával, hogy segítsenek a koronavírus-járvány következtében árván maradt gyerekeken. Hozzátette:

mindaddig támogatni szeretnék őket, amíg szakmát vagy diplomát nem szereznek.

Hogy ez a szándék teljesüljön, ahhoz bőkezű, nagylelkű támogatókra van szükség, amit az elmúlt két esztendőben megkaptunk, vállalásunkat tudtuk teljesíteni. Igaz, az érintett gyermekek száma a kezdeti mintegy ötszázról napjainkra sajnos több mint 1300-ra nőtt. Tehát egyre több gyermeket kell támogatnunk a jövőben, és a jövőbeni támogatásukhoz hozzájárul, ha megvásárolják a most kiállított tárgyakat” – fejtette ki a volt köztársasági elnök.

Áder János volt köztársasági elnök beszédet mond, jobbról felesége, Herczegh Anita, a Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért kuratóriumának elnöke a Regőczi Alapítvány októberi jótékonysági aukciójának tételeit felvonultató kiállítás megnyitóján a fővárosi Nagyházi Galériában (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Áder János és felesége most olyan tárgyakat bocsát aukcióra, amelyeket külföldi útjaikon, magyarországi találkozóikon, látogatásaikon kaptak az elmúlt tíz évben.

A befolyt összeget az árván maradt gyerekek támogatására fordítják.

Az elnöki pár Magyarországon kapott ajándékai mellett érkeztek tárgyak egyebek mellett Kuvaitból, Új-Zélandról, az Egyesült-Államokból, Albániából, Lengyelországból, Olaszországból, Vietnamból, Törökországból, Indonéziából és Mianmarból is.

A tételek közül a legmagasabb kikiáltási árról, 160 ezer forintról egy Katarból való, arany ötvözetű, két tenyésztett gyönggyel díszített kitűző indul, míg egy koreai, 24 karátos arannyal futtatott, faragott jadedíszítésekkel ellátott koronamásolat 38 ezer forinttól kelhet el.

A tételek összkikiáltási ára 4 millió 709 ezer forint. Az induló árakat a reális piaci érték alatt, ötezer és 160 ezer forint között határozták meg, hogy minél több licit érkezzen. Az aukciós katalógus megtekinthető a Nagyházi Galéria honlapján, a jótékonysági árverés élőben követhető lesz a galéria Facebook-oldalán.

Ajánljuk még