logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Kocsis Máté: Törvény tiltja, hogy a pártok külföldről fogadjanak el támogatásokat

A kormánypártok frakcióvezetői kezdeményezni fogják, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága tekintse át a baloldali pártok külföldi kampánytámogatásának ügyét. Erről Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője beszélt Balatonalmádiban – számolt be róla az M1 Híradó.

Kocsis Máté azt mondta: az elmúlt harminc évben nem volt példa arra, amit a baloldal miniszterelnök-jelöltje tett. Márki-Zay Péter ugyanis teljesen nyilvánvalóan beismerte a közvélemény előtt, hogy a kampányához több milliárd forint támogatás érkezett külföldről. Hozzátette: törvény tiltja, hogy a pártok külföldről fogadjanak el támogatásokat.

„Kezdeményezni fogjuk, hogy a nemzetbiztonsági bizottság tekintse át ezt az ügyet, nézzük meg, hogy egész pontosan mi történt. Ebbe a munkába vonjuk be a szolgálatokat is. Azokat az állami titkosszolgálatokat, amelyeknek ezzel dolga van. Először is hallgassuk meg őket. Be kell gyűjteni minden információt, mert a tisztán látás ebben az ügyben nélkülözhetetlen lesz” – mondta a Fidesz frakcióvezetője.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Ajánljuk még