logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Vitézy Dávid: Magyar-német kormányzati munkacsoport alakult a közlekedési együttműködés erősítésére

Közös munkacsoportot alakított a magyar és a német kormányzat a közlekedés és a közlekedési ipar területén folytatott együttműködés erősítésére – mondta Vitézy Dávid, az Innovációs és Minisztérium államtitkára a közmédiának kedden Berlinben.

Az államtitkár Volker Wissing német szövetségi közlekedési miniszterrel folytatott megbeszélése után adott nyilatkozatában kiemelte, hogy az egyre szorosabb együttműködés hozzájárulhat a többi között annak a tervnek a megvalósításához, hogy hidrogénhajtású motorvonatok álljanak üzembe a nem villamosított magyaroroszági vasútvonalakon. Dolgoznak egyebek mellett azon is, hogy jobban összehangolják a vasúti menetrendeket, és így „egy székben, egy vonaton ülve” lehessen eljutni Budapestről például Párizsba, kihasználva az osztrák, a német és a francia nagysebességű vasúti hálózatot.

Vitézy Dávid a legnagyobb európai vasúti közlekedési és közlekedés-technológiai szakmai vásáron, a berlini ImmoTranson folytatott tárgyalásokat. Mint mondta, „a vasút a jövő”, a leginkább fenntartható és környezetbarát közlekedési mód, a kormány pedig arra törekszik, hogy a magyar ipar szereplői, köztük a hazai tulajdonú kis- és középvállalkozások és a külföldi tulajdonú cégek is minél inkább bekapcsolódjanak a vasúti járműipar egész Európában kibontakozó „reneszánszába”.

Ismertette, hogy ennek jegyében egyeztetett a berlini vásáron több, Magyarországon tevékenykedő német nagyvállalat, köztük a Knorr Bremse és a Siemens vezetőivel. Hozzátette: a kormányzat örömmel nyugtázta a Siemens és a hazai tulajdonú Magyar Vagon Zrt. stratégiai megállapodását, amely azt a célt szolgálja, hogy a magyar vasúti járműgyártás korszerű technológiára támaszkodva egyre nagyobb szerephez jusson.

A hétfőn kezdődött ImmoTranson 56 országból 2834 kiállító vesz részt. A péntekig tartó vásár központi témája a fenntartható mobilitás. A kiállítók minden eddiginél több, 250 új termék és eljárás világpremierjét időzítették a rendezvényre.

Ajánljuk még