Százhuszonöt éve született az egyik leginkább ismert és legtermékenyebb székely származású író, Tamási Áron. A későbbi alkotó kisbirtokos, sokgyermekes, szegény székely földművescsalád gyermekeként született 1897. szeptember 19-én Erdélyben, a Hargita megyei Farkaslakán. Apja Tamás Dénes, földműves, anyja Fancsali Márta. Kilencéves korában pisztollyal ellőtte a bal hüvelykujját, ezért a szülők úgy határoztak, hogy taníttatni fogják, mert nem lesz képes elvégezni a gazdasági munkát. 1904-től Farkaslakán járt elemi iskolába, 1910-től a székelyudvarhelyi római katolikus főgimnázium tanulója, amelyet az 1989-es fordulat után róla neveztek el. 1916-ban behívták katonának. 1917-ben hadiérettségit tett Gyulafehérváron, majd 1918-ban karpaszományos őrvezetőként az olasz frontra került.
Életrajza szerint Tamási Áron nem akarta folytatni családja, elődei paraszti életformáját, hanem városi, polgári létre vágyott, ezért jogi tanulmányokat kezdett Kolozsváron, majd a diploma megszerzése után a kereskedelmi akadémián folytatta. Eredeti nevét, a Tamás Jánost is akkoriban változtatta meg, és banktisztviselőként kezdett el dolgozni.
Tamási Áron szülőháza Farkaslakán (Forrás: Wikipédia)Az első világháború után családjával együtt a Romániához csatolt Erdélyben maradt, majd 1923 júliusában, huszonhat éves korában kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, ahol volt alkalmi munkás, majd banktisztviselő is, noha írói karrierje épp ekkoriban kezdett beindulni,
Szász Tamás, a pogány című novellájával ekkor nyerte meg a Keleti Újság novellapályázatát.
A székely népballadák, népdalok és népi mókák ihlették azokat a novellákat, amelyekből első kötete, a Lélekindulás összeállt. Amerikából küldte haza a kéziratot a kolozsvári kiadóhoz, ahol 1925-ben megjelent.
A műre a romániai magyar és a magyarországi irodalom is azonnal felfigyelt. 1923–1925 között New Yorkban élt, majd rövid ideig a Chicago melletti Garyben és végül a nyugat-virginiai Welchben. Onnan települt haza Kolozsvárra 1926 májusában, hogy aztán rövid időn belül szűkebb hazájában, és Magyarországon is az egyik legnépszerűbb író váljon belőle.
1940-ben a második bécsi döntéssel Kolozsvár, illetve Tamási Áron szűkebb otthona is visszakerült Magyarországhoz, amitől kezdve az erdélyi mellett a magyarországi irodalmi életben is aktívan részt vett. 1942 novemberében felszólalt a lillafüredi írótalálkozón. 1943-tól 1949-ig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. 1944 augusztusában az Erdélyi Magyar Tanács tagjaként a háborúból való kilépést szorgalmazta. 1944-ben feleségével Budapestre költöztek, ahol Bajor Gizi házában vészelték át Budapest ostromát.
A második világháború után Magyarországon maradt, az 1945-ös választások után pedig egyike lett annak a tíz, később tizenkét kiemelkedő közéleti személyiségnek, akiket az alakuló Nemzetgyűlés külön törvény alapján meghívott képviselőnek a parlamentbe. A felkérést elfogadta, egyidejűleg a Nemzeti Parasztpárt színeiben a fővárosi törvényhatósági bizottság tagja is lett. Képviselősége alatt kétszer is felajánlották neki a vallás- és közoktatásügyi tárcát, de mindkét alkalommal elutasította azt.
Mandátuma lejárta után, mivel a törvényt, ami alapján behívták, eltörölték, az 1947-es választásokon nem indult, politikai karrierje be is fejeződött. A Parasztpárton belül mindvégig Kovács Imre irányvonalával szimpatizált.
Tamási Áron síremléke Farkaslakán (Forrás: Wikipédia)1949 és 1953 között kiszorították az irodalmi életből, egyúttal akadémiai levelező tagságától is megfosztották;
ekkoriban leginkább jeleneteket, bábjátékokat, verses önéletrajzot írt. A Sztálin halála utáni enyhülés jegyében 1954-től a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja lett, és megjelenhettek cikkei, elbeszélései is, valamint kitüntették a Kossuth-díjjal is. 1956 szeptemberétől 1957 áprilisáig a Magyar Írók Szövetségének társelnöke volt.
1956. október 31-én a Petőfi Párt Irányító Testületének tagjává választották. Tamási fogalmazta a december 28-án, az írószövetség közgyűlésén felolvasott Gond és hitvallás című nyilatkozatát. 1963-tól az Országos Béketanács elnökségi tagja volt.
Tamási Áron 1966. május 26-án hunyt el Budapesten. Kívánságára szülőfalujában, Farkaslakán temették el.
Tamási Áronnak a Kossuth-díj mellett négyszer ítélték oda a Baumgarten-díjat, megkapta a Corvin-koszorút, és 1997-ben posztumusz a Magyar Örökség díjat is. Tamási Áron rendkívül termékeny író volt, a magyarlakta területeken leginkább az Ábel-sorozatáról ismert.
Kiemelt kép: MTI/Keleti Éva