logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Megalakította árnyékkormányát Dobrev Klára – Gyurcsány emberei köszönnek vissza

| Szerző: Tokaji Gergő Máté
Gyurcsány Ferenc pártjának felkérésére Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára árnyékkormányt alakított. A Gyurcsány-párt árnyékkormányának névsorát hétfőn hozták nyilvánosságra, a több korábbi bukott politikus között meglepetésre egy MSZP-s politikus is szerepel.

Gyurcsány Ferenc hónapok óta készül. Közösségi oldalán írt bejegyzéseinek java részét rendszeresen a „Készülünk.” mondattal zárta. Gyurcsány végül pénteken jelentette be, hogy felkészültek, majd egyik legrégebbi szövetségese, Molnár Csaba sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Gyurcsány Ferenc pártja felkérte Gyurcsány Ferenc feleségét egy árnyékkormány megalakítására.

Kapcsolódó tartalom


Molnár Csaba az új árnyékkabinetben ennek megfelelően kapott pozíciót, hiszen ő nyerte el az árnyék-kancelláriaminiszteri posztot. Molnár egyébként a DK európai parlamenti képviselője is, 2019-ben Dobrev Klára listavezetése mellett második helyen állt a párt EP-listáján.

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) képviselője (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Bodnár Zoltán közgazdász korábban a Fodor Gábor-féle Liberális Pártban tevékenykedett, de Bősz Anetthez hasonlóan ő is könnyedén lecserélte a Liberálisok logóját a DK-éra. Bodnár pénzügyminiszteri posztot tölt be az árnyékkabinetben. Bodnár, aki a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottságának szakértője is volt, megszólalásaiban hosszú évek óta bírálja az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját. A 2014-es önkormányzati választáson a Magyar Liberális Párt (MLP) főpolgármester-jelöltnek indította, ahol a szavazatok 2,1 százalékát szerezte meg.

Bodnár Zoltán (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Rónai Sándorból, az EP-lista harmadik helyezettjéből árnyékkülügyminiszter lett. A DK alapító tagjai közé tartozik, korábban a párt szóvivője is volt és az EP-ben volt alkalma „árnyékpozícióban” is tevékenykedni, hiszen több jelentés elkészítésében is részt vett árnyékelőadóként.

Rónai Sándor (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Szintén árnyékminiszteri tisztséget kapott Arató Gergely is, aki már az MSZP-s időkben is Gyurcsány szoros szövetségese volt, neve még az őszödi beszédben is elhangzott. A második Gyurcsány-kormányban államtitkári posztot töltött be, 2018 óta pedig a DK országgyűlési képviselője. Arató a kormányprogramért felelős árnyékminiszter lehet a Dobrev-árnyékkabinetben. Emlékezetes Arató Gergely nagy botrányt kavart kijelentése a koronavírus-járvány kapcsán, ami hetekig a közbeszéd részét képezte. A Demokratikus Koalíció politikusa 2020-ban, az ATV Start műsorában a környező országok halálozási statisztikáit sorolta, mikor megjegyezte: ebben a számban sem áll „sajnos” rosszul az ország.

Arató Gergely (Fotó: MTI/Soós Lajos)

Az országosan aligha ismert kőbányai alpolgármester, Mustó Géza az belügyminiszteri pozíciót kapja Dobrev árnyékkormányában. Mustó a DK budapesti alelnöke.

Forrás: Mustó Géza/Facebook

A Magyar Szakszervezeti Szövetség volt elnöke, Kordás László bér- és munkaügyi miniszterként mutatkozik be az árnyékkormányban. 2021-ben mondott le a szövetségben betöltött tisztségéről és lépett be a Demokratikus Koalícióba, majd 2022 óta a párt színeiben országgyűlési képviselő is egyben. Kordás László a Gyurcsány-kormány államtitkára volt. Hitelességét csorbította, amikor kiderült: Kordás úgy vállalt szerepet a Közmunkás Szakszervezet „éhségmenetein”, hogy közben egy többmilliós Harley-Davidsonnal tűnt fel különböző motorosfesztiválokon.

Kordás László (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A Dobrev-féle árnyékkormányban helyett kapott Karácsony Gergely egykori helyettese, Gy. Németh Erzsébet is, akinek politikai pályafutása során egyetlen választást sem sikerült megnyernie még MSZP-s politikusként sem. 2022 óta ő is országgyűlési képviselő a DK színeiben.

Gy. Németh Erzsébet (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Komáromi Zoltán, a háziorvosból lett politikus lesz az árnyékkormány egészségügyi minisztere. A DK egészségpolitikusaként Komáromi azzal híresült el, hogy az ATV-ben a koronavírus-járvány idején arról beszélt, hogy jobb elkapni a betegséget, mint keleti vakcinával oltatni magunkat.

Komáromi Zoltán (Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Varju László energia- és rezsiügyi posztot tölt be Gyurcsány Ferenc feleségének árnyékkormányában, ami nem csoda annak fényében, hogy amikor Gyurcsány szétszakította az MSZP-t, Varju az elsők között követte az MSZP frakcióból kilépő exminiszterelnököt. Varjut 2008-ban a második Gyurcsány-kormány Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkárának nevezték ki.

Varju László (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Dávid Ferenc, a Vállalkozók Országos Szakszervezetének korábbi elnöke kapja az árnyékgazdasági miniszter feladatait, 2022 óta DK-s országgyűlési képviselő. A baloldali sajtóban éveken át független szakértőként megjelenő Dávid Ferenc 2019-től már a DK gazdasági szakértőjeként tevékenykedett.

Dávid Ferenc (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Természetesen nem maradhatott ki Vadai Ágnes sem, aki megszólalásait nézve Gyurcsány Ferenc egyik leghűbb követője. A második Gyurcsány-kormányban és a Bajnai-kormányban is egyaránt a Honvédelmi Minisztérium államtitkára volt, a Demokratikus Koalíció alapító tagja. Ezúttal a honvédelmi miniszteri posztot kapja Dobrev árnyékkormányában.

Vadai Ágnes és Gyurcsány Ferenc a Megélhetést! Biztonságot! elnevezésű utcafórumon (Fotó: MTI/Mészáros János)

Oláh Lajos neve akkor lett közismert, amikor Gyurcsány Ferenc egy utcafórumon „Dr. Oláh Valakiként” hivatkozott a mellette álló politikusa. 2011-ig MSZP-s színekben politizált, több parlamenti bizottságban is helyet foglalt, továbbá a Gyurcsány- és Bajnai-kormányban is államtitkári pozíciókat töltött be. A 2022-es országgyűlési választáson egyéni mandátumot nyert Budapest 5. számú választókerületében. Most környezetvédelmi és klímaügyi árnyékminiszterének választotta őt Dobrev Klára.

Oláh Lajos (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Benedek Szilveszter, a DK agrárpolitikusa mezőgazdasági miniszter Gyurcsány Ferenc feleségének árnyékkormányában, egyébként 2019 óta a Veszprém Megyei Önkormányzat közgyűlésének tagja.

Forrás: Benedek Szilveszter/Facebook

Barkóczi Balázs a párt szóvivője és 2019-től egyéni önkormányzati képviselő, majd a 2022-es országgyűlési választások óta parlamenti képviselő. Dobrev árnyékkormányában oktatási miniszter. Barkóczi azzal került a média célkeresztjébe, hogy 2009-ben garázdaság miatt jogerősen elítélték, mégis indult a választáson.

Barkóczi Balázs (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármester neve ismert a pártpolitika iránt érdeklődők számára. 2019-ben ugyan az MSZP színeiben nyerte el a polgármesteri tisztséget, de 2020 februárjában átlépett a Demokratikus Koalícióba egy másik polgármesterrel, ezzel biztosítva be a Gyurcsány-párt többségét a Fővárosi Közgyűlésben. A Dobrev-árnyékkabinetben az önkormányzati miniszteri posztot kapta. Az Anonymus-maszkos alak egy olyan ismeretlen eredetű hangfelvételt mutatott be idén tavasszal, amelyen egy férfi, akit Patek Gáborként, Gajda Péter kispesti szocialista polgármester volt kabinetfőnökeként azonosított, arról beszél, hogyan játszottak át lakásokat Szaniszló Sándor XVIII. kerületi DK-s polgármesternek. A szivárogtató a portál által közölt felvételen jelezte, minden birtokában lévő bizonyítékot átad a nyomozó hatóságnak. Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület DK-s polgármestere visszautasította a vádakat.

Horváth Csaba (b) szocialista és Szaniszló Sándor DK-s képviselő (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Szitka Péter kazincbarcikai polgármester az egyedüli MSZP-s politikus a listán, bár lehet, hogy az átlépés adminisztrációs folyamatai túl lassúak. Gyurcsány feleségének árnyékkormányában meglehetősen nagy területet kapott, ő lesz a vidéki önkormányzatokért felelős főtanácsadó, továbbá a sport területéért is ő felel. Érdekes adalék, hogy kormánybeli működését annak idején Gyurcsány Ferenc is sportminiszterként kezdte.

Szitka Péter (Fotó: MTI/Vajda János)

A kormányszóvivői pozíció aligha volt kérdéses a közéletet ismerők számára: a korábban önmagát függetlennek nevező Kálmán Olga lesz Dobrev Klára árnyékkormányának szóvivője. Az országos hírnevet számára az ATV hozta meg, majd onnan viharos körülmények között távozott. Ezután a Simicska Lajos-féle, akkoriban a Jobbik szekerét toló Hír TV-ben kapott munkát, ahonnan 2018 nyarán távozott, ezzel eltűnt a képernyőkről. 2019-ben Dobrev Klára társaságában jelentették be, hogy a DK őt indítja a főpolgármesteri előválasztáson Karácsony Gergellyel szemben. Kálmán Olga alulmaradt, ahogyan a 2021-es baloldali előválasztáson is. Ettől függetlenül a Gyurcsány-párt helyet biztosított Kálmán Olga számára a 2022-es választás után felálló Országgyűlésben.

Kálmán Olga (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Kiemelt kép: Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti képviselője bemutatta árnyékkormányának minisztereit (Fotó: Horváth Péter Gyula/hirado.hu)

Ajánljuk még