logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Elindult a hatósági áras tűzifaprogram – Már ismertek a tűzifa erdei köbméterenkénti hatósági árai is

Elindult a hatósági áras tűzifaprogram, már lehet jelezni a vásárlási szándékot az erdőgazdaságoknál. Az igényt személyesen az erdőgazdaságok 152 értékesítési pontján, valamint telefonon és e-mailben is be lehet jelenteni. Háztartásonként legfeljebb 10 köbméter vásárolható, háromféle tűzifából. A keménylombos fa erdei köbmétere 30 ezer, a lágylombos és a fenyő pedig 19 ezer forintba kerül – számoltak be róla az M1 Híradójában.

Most, ahogy jött ez a tűzifa kedvezmény, lehetséges, hogy fogok venni még egy plusz pár köbméter fát” – mondta a Híradónak Kontler Tamás, aki gázzal és tűzifával is fűti a lakását.

Van ugye a házban gázfűtés és cserépkályha. A cserépkályhával, tűzifával a 21 fok fölötti hőmérsékletet szoktam előállítani, az az alatti hőmérsékletet igazából gázfűtéssel, ami most jelen esetben még mindig nagyon kedvező, hiszen benn tudok lenni az ársapkában a gáz tekintetében, és a tűzifa ára, mivel most ilyen nagyon kedvező, így hát a tűzifához is elég kedvező áron lehet hozzájutni” – tette hozzá.

A háború és a brüsszeli szankciók miatt energiaválság alakult ki Európában. Itthon aki tehette, már hónapokkal ezelőtt gondoskodott a tűzifa beszerzéséről, de azok, akik ezután vennék meg a fűtőanyagot, ezt már hatósági áron tehetik meg. Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán jelentette be, hogy vasárnap elindult a tűzifaprogram.

Nagy István agrárminiszter vasárnap bejelentette, hogy „mától már lehet jelentkezni a tűzifa igénnyel az állam erdőgazdaságok kijelölt helyszínein. Így, aki szeretné, az teljesen vagy részben, tűzifával is kiválthatja a gázfűtést. Háztartásonként legfeljebb 10 erdei köbméter mennyiségben, az ország 152 értékesítési pontján. Az állami erdőgazdaságok kijelölt helyszínein előbb jelezni kell az igényt, amit személyesen, e-mailben és telefonon is megtehetnek. Helyben kell befizetni a hatósági árat, majd a vásárló tájékoztatást kap, hogy mikort és hova tud menni a tűzifáért.”

Az agrárminiszter leszögezte, hogy Magyarországnak van elég tűzifája az egész fűtési időszakra.

Zámbó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár pedig arról beszélt: rengeteg ember dolgozik azért, hogy minél hamarabb ki tudják szolgálni a hatósági áras tűzifára igényt tartó háztartásokat.

Már ismertek a tűzifa erdei köbméterenkénti hatósági árai is.

  • Keménylombos: bruttó 30 000 forint.
  • Lágylombos: bruttó 19 000 forint.
  • Fenyő: bruttó 19 000 forint.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még