logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

„Utolsó bölényünk volt a nagy ötvenhatosok közül, és iszonyatosan fog hiányozni” – Wittner Máriáról kérdeztük a magyar közélet veteránjait

| Szerző: hirado.hu
Wittner Mária a magyar történelem alakja. Ez megkérdőjelezhetetlen tény. Nevére száz év múlva is emlékezni fognak a magyarok szerte a világon. Az 1956-os forradalom egyik utolsó hőse és szemtanúja szeptember 14-én hunyt el. Örökségéről és emlékezetéről kérdeztük a magyar közélet veteránjait, olyanokat, akik személyesen is megismerhették. Beszámolóikkal idézzük meg személyét és harcát, amelyhez életének utolsó pillanatáig hűséges maradt.

Bayer Zsolt író, publicista

Ahányszor találkoztam vele, és megszólalt, egyáltalán, ahogy rám köszönt, mindig összefacsarodott a szívem. Hogy szorult egy törékeny asszonyba ilyen hihetetlen erő? Soha nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy min ment keresztül. Hogy mit kellett neki elviselni és kibírni, és hogy ezt képes volt ép ésszel végigcsinálni. Ez számomra egészen egyszerűen felfoghatatlan, legalább annyira, mint az, hogy meghalt. Ő volt az egyik utolsó mohikán. Utolsó bölényünk volt a nagy ötvenhatosok közül, és iszonyatosan fog hiányozni

– mondta a hirado.hu-nak Bayer Zsolt publicista, véleményvezér.

Máthé Áron történész, szociológus

Wittner Mária a kommunista propaganda hazugságainak élő cáfolata volt. Élő cáfolata volt a posztkommunista média cinikus szólamainak is. És legvégül, élő cáfolata volt az igazságtételt valamiféle parttalan bosszúnak beállító, hamisan jogászkodó felfogásnak is. Egy egyszerű, törékeny asszony. Akinek jószerivel nem jutott magánélet, s mégis megőrizte integritását. Akinek a hangja nem volt hangos, nem volt tolakodó, és mégis erős volt a szava. Akit nem tudtak megtörni a kommunizmus börtönében, s akivel nem tudták megutáltatni ’56-ot a posztkommunizmus médiájában. Nem tudták kihasználni, nem tudták leuralni. Mindig önmaga maradt. Az a vidám lány, akit utóbb kivégzett barátnőjével fegyveresen örökített meg a fotós a szabadságharcosok Vajdahunyad utcai támaszpontján. Néhányszor volt vele alkalmam találkozni. Szelídség, határozottság, humorérzék, veleszületett intelligencia – mindenkire mély benyomást tett. Isten veled, Mária néni!

– nyilatkozta lapunknak Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese.

Budapest, 1956. november 1. Havrilla Béláné (b), született Sticker Katalin és Wittner Mária szabadságharcos nõk a VIII. kerületi Vajdahunyad utca 41-es házban mûködõ felkelõ csoport tagjai kezükben fegyverrel a magyarországi ’56-os forradalom és szabadságharc idején (MTI Fotó: Tóth László).

Fodor Gábor, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet igazgatója

Még a nyolcvanas években Bibó-kollégistaként ismerkedtem meg az ötvenhatosokkal. Wittner Máriával csak később találkoztam, de ismertem már akkor a nevét. Nagyon következetes, kérlelhetetlenül gondolkodó ember volt. Sokféle ötvenhatossal találkoztam, hiszen a forradalomnak nem csak egy olvasata van, Mécs Imrétől kezdve Vásárhelyi Miklóson át Darvas Ivánig. Wittner Mária azokat képviselte, akik a legtöbbet és legtovább szenvedtek a Kádár-rendszertől, és ezért számára nagyon feketék és fehérek voltak a szereplők és a választóvonalak. Mindenesetre tiszteletre méltó az életpályája, a következetessége és a meg nem alkuvása

– nyilatkozta Fodor Gábor.

Budapest, 2006. október 16. Wittner Mária ötvenhatos elítélt, a Fidesz országgyűlési képviselője beszél a Jobbik Magyarországért Mozgalom által meghirdetett fáklyás tiltakozáson, amikor a Fővárosi Bíróság Markó utcai épületénél a „politikai foglyok” szabadon bocsátását követelik (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Szentesi Zöldi László író, publicista

Amikor először találkoztam Máriával, elárulta, hogy már régóta olvassa az írásaimat. De az igazi összekötő kapocs az lett köztünk, hogy apám és nagyapám is ’56-ban nemzetőr volt. Ezt egyszer említettem Máriának, és legnagyobb meglepetésemre évekkel később egy beszélgetésünkben megjegyezte ezt. Olyan ember volt, aki nemcsak a bajtársait tartotta számon ismeretlenül is, hanem még azok fiait és unokáit is. ’56 a barikád helyes oldalán családdá fűzte össze az embereket

– kezdte lapunknak adott válaszát a Magyar Nemzet publicistája.

Budapest, 2002. július 4. A képen: Wittner Mária, az 1956-os forradalom egykori halálraítéltje és egy tüntető a Kossuth téren (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Mikor hallottam néhány héttel ezelőtt, hogy beteg, akkor írtam egy Facebook-bejegyzést, ami arról szólt, hogy szeretném, ha újra felhívna telefonon. Mária, időnként, ha fontos közlendője akadt, akkor nemcsak engem, hanem másokat is felhívott. Ilyenkor jókat beszélgettünk. Miután megírtam ezt a bejegyzést, elképedve láttam, hogy sok százan szólnak hozzá, ezrek osztják meg. Olyan lavinát indított el a poszt, amiből kitűnt, hogy kis túlzással az egész nemzetnek fontos az ő egészsége. Legnagyobb meglepetésemre délután csörgött a telefonom, Wittner Mária hívott a betegágyáról. Egy barátnője olvasta be neki az írásomat, amit Mária megköszönt, és biztosított arról, hogy hamarosan felépül, mert úgy érzi, szükség van még rá, abból, hogy a szeretethullám hozzá is elért. Sajnos másképp alakult, pedig biztos voltam benne, hogy kijön a kórházból. Lesújtva és szomorúan olvastam, hogy többé nem találkozunk

– zárta gondolatait a hirado.hu-nak Szentesi-Zöldi László.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: Budapest, 1989. október 23. Wittner Mária egykori szabadságharcos, ötvenhatos elítélt beszél az 1956-os forradalom első legális megemlékezésén a Parlament előtt (Fotó: MTI/Friedmann Endre)

Ajánljuk még