Lipthay Erzsébet elmondta: a békemenet résztvevői délután három órakor gyülekeznek Szécsényben, ahol a békéért imádkozva a templomban elmondják a Lorettói litániát, majd a ferences atyák áldásával a résztvevők gyalog elindulnak a mintegy hét kilométerre lévő Benczúrfalvára. Aki nem tud részt venni a gyalogos zarándoklaton, csatlakozhat Benczúrfalván a Szent Antal Fogadalmi Keresztút indulásánál.
A menet a Fájdalmas Szűzanya Kápolnához érkezik, amelyet az építtetők a békéért ajánlottak fel.
Böjte Csaba a Váci Egyházmegye honlapján olvasható meghívólevelében úgy fogalmaz: minden békeszerető ember számára hatalmas fájdalom az, ami most Európa egyik országában, Ukrajnában történik.
Azt írta, a 18.00 órától kezdődő szentmisén Varga Lajos váci segédpüspök megáldja a kápolnát, és felajánlja e szép napot minden fáradságával együtt a Szenvedő Szűzanya közbenjárását kérve, világunk békéjéért.