logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Rengeteg a migráns Szabadkánál – A tehetősebbek panziókban bérelnek szobát

Egy nap alatt több mint ezer migráns ellen kellett intézkedniük a hatóságoknak a déli határon. Becslések szerint csak Szabadkán mintegy ezren várakoznak az átjutásra, vannak köztük olyanok, akik panziókban laknak, és egy-egy éjszakáért akár 30 eurót is kifizetnek. Az M1 stábja ugyanakkor találkozott olyan indiai illegális migránssal, aki úgy döntött, nem megy tovább, inkább a szabadkai befogadóközpontban marad – számolt be róla az M1 Híradója.

Rengeteg migráns várakozik a szabadkai befogadóközpontban. Mindenkinél van okostelefon, amit természetesen használnak is, a helyiek szerint ezeken keresztül szervezik a továbbutazásukat. Aki csak teheti, meg is próbál átjutni a határon, hogy aztán Németország, Olaszország, vagy éppen Belgium felé menjen tovább. A magyar határt azonban erősen védik, újra és újra megállítják az illegális bevándorlókat. Most már vannak olyanok is, akik azt mondják, inkább maradnának.

Kapcsolódó tartalom

Egy indiai származású migráns úgy nyilatkozott: „Nem megyek innen sehová, maradok a táborban”. Szerinte ugyanis nehéz átjutni a határon, a táborban pedig még ellátást is kap.

Nemcsak a befogadóközpontban időznek a migránsok. Vannak, akiknek arra is van pénzük, hogy panziókban lakjanak.

A tehetősebb migránsok, akikből egyébként egyre több van Szabadkán, magánszállásokon, panziókban bérelnek szobát. Úgy tudjuk, hogy a szállás fajtájától függően egy éjszakára 10, 20 vagy akár 30 eurót is elkérnek a szállásadók. Akiknek erre még sincs lehetőségük, a szabadkai befogadóközpontban, illetve annak környékén, a bozótosokban éjszakáznak és találnak menedéket – mondta az M1 helyi tudósítója.

A szabadkai autóbusz-pályaudvaron is mindig sok migráns várakozik. Az illegális migránsok többsége azonban általában nem buszra, hanem taxira vár. A leginkább innen a Makkhetes városrész melletti erdőbe vitetik magukat a taxikkal.

A helyiek szerint sokat romlott a közbiztonság a migránsok miatt.

Kapcsolódó tartalom

Becslések szerint Szabadkán nagyjából ezer migráns lehet most. Gyakoriak közöttük a nézeteltérések, és nem ritkák a verekedések sem. Az ott élők többször is hallották lövések hangját az erdő irányából az elmúlt hetekben.

Magyarország déli határkerítésénél hétfőn sem enyhült a nyomás. Egy nap alatt megint több mint ezer migránssal szemben kellett intézkedniük a hatóságoknak.

A kiemelt kép illusztráció.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még