Vasárnap sok napsütés várható gomoly- és fátyolfelhőkkel, elsősorban a Dunántúl délnyugati harmadán-felén, valamint az északkeleti megyékben fordulhat elő elszórtan zápor, zivatar, illetve kisebb eséllyel az északi tájakon is lehet egy-egy ilyen csapadékgóc.
Kapcsolódó tartalom
A párásság, illetve köd északkeleten reggel mindenütt megszűnik, délelőtt az erősebben felhős dunántúli vidékeken is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, és általában sok napsütés várható, amelyet időnként érkező, illetve képződő gomolyfelhők zavarnak.

Az északnyugati, nyugati szelet élénk, főként az Észak-Dunántúlon és a középső területeken erős lökések kísérik. Zivatarok környezetében is lehetnek erős vagy viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között alakul.
A kiemelt kép illusztráció.