logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A belgrádi Europride engedélyezését követeli az Amnesty International Magyarország

| Szerző: hirado.hu
Az Amnesty magyarországi szervezete nem tartja egy szuverén állam belügyébe való beavatkozásnak, hogy felszólítja a szerb hatóságokat, tegyék lehetővé az Europride megtartását.

 

Lehessen Europride Belgrádban – követeli az Amnesty International Magyarország, és közölte, petíciót indít az ügy érdekében. A szervezet emlékeztet: szeptember 12. és 18. között tartanák meg az Europride-ot a szerb fővárosban. Szerintük az, hogy idén Belgrád adna otthont az eseménynek, „fordulópontnak számít a kelet-európai szexuális és nemi kisebbségek számára, akik a mai napig diszkriminációval és megbélyegzéssel néznek szembe az élet számos területén”.

Aleksandar Vučić elnök a növekvő feszültségekre hivatkozva augusztus végén bejelentette, hogy Szerbia mégsem tartja meg az eseményt – a hónap elején többezres demonstráció volt a pride ellen. Az Amnesty leszögezi: „a szerb hatóságoknak kötelességük biztosítani, hogy az emberek békésen felvonulhassanak, és meg kell őket védeniük az esetleges támadásoktól.”

A szervezők közölték, a tiltás ellenére is megrendezik a felvonulást, az Amnesty magyarországi szervezete pedig felszólítja a szerb hatóságokat, gondoskodjanak a megfelelő körülményekről. Az esemény nemcsak Szerbia ügye, hanem mindenkié, aki fontosnak tartja, hogy mindannyian szabadon, biztonságban és egyenlőségben élhessünk – indokolja a szuverén állam belügyébe való beleszólást a Soros-szervezet.

Kristine Garina, a brüsszeli székhelyű Európai Pride Szervezők Szövetségének elnöke felidézte, hogy Ana Brnabic miniszterelnök – Szerbia első női és nyíltan homoszexuális miniszterelnöke – teljes támogatást ígért a szerb kormánytól a 2022-es Europride-ra, és reméli, hogy „ezt az ígéretet tiszteletben tartják”. „A belgrádi Europride nem fog elmaradni, több ezer LMBTI embert fog összehozni, és lehetővé teszi Szerbia számára, hogy megmutassa, úton van afelé, hogy progresszív, befogadó európai nemzet legyen” – jelentette ki Garina.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még