logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A magyar gázellátás továbbra is stabil, tározóink kapacitása kiemelkedő

Magyarországon nem lesz energiahiány, van és lesz gáz, áram, fűtőanyag – erről is szó volt pénteken, az első őszi kormányülésen. A miniszterek megállapították: a háború és a brüsszeli szankciók miatt egész Európában energiaválság várható, viszont a magyar kormány mindent megtesz, hogy megvédje a lakosságot. Jól halad közben a hazai gáztárolók feltöltése, már most több mint 60 százalékos a töltöttség, ami jóval meghaladja az uniós átlagot. Szakértők szerint itthon ezért sem kell gázellátási nehézségekre számítani. A Gazprom közben pénteken bejelentette, hogy egy turbina megjavításáig „teljesen" leállította a gázszállítást az Északi Áramlaton keresztül – számolt be az M1 Híradó.

Robbanásveszélyes légkör, több ilyen tábla is erre hívja fel a figyelmet az ország legnagyobb gáztárolójában, Zsanán. De a világ egyik legismertebb gázkereskedelmi központjára, a holland tőzsdére is ki lehetne tenni a figyelmeztetést, hiszen az energiahordozó ára egyik nap fent, a másik nap pedig már lent.

A múlt héten a 340 eurót is meghaladta megawattóránként a gáz ára, ma éppen 100 euróval kevesebbe kerül. Igaz még ez is nagyon magas, figyelembe véve, hogy egy éve ennek töredékéért adták-vették. Mindenesetre ez azt bizonyítja, hogy teljes a bizonytalanság a piacon.

Csak egy valami biztos, hogy az orosz gázóriás és így az orosz állam is hatalmas hasznot könyvelhetett el azért, mert megugrottak a földgázárak.

Az első félév végén 2500 milliárd rubelt, mai árfolyamon 16660 milliárd forintot mutatott ki profitként a Gazprom, amelynek csaknem 50 százalékban az orosz állam a tulajdonosa.

Kapcsolódó tartalom

Szakértők szerint ezt a brutálisan magas nyereséget úgy érte el a vállalat, hogy a nyugati szankciók miatt a bővülő ázsiai piacokon adta el a nyersanyagot.

Tehát, a brüsszeli szankciók visszájára sültek el: Oroszország nyert rajta, Európa pedig szenved.

Magyarország megfelelő tárolói készlettel és a hazai földgázigényeket biztosító hosszú távú szerződésekkel készült fel a téli időszaki ellátásra erről a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke beszélt a Portfoliónak adott interjújában.

Horváth Péter János elmondta:

Magyarországon kiemelkedően magas földgáztárolói kapacitások vannak.

Míg az EU tagállamok földgáztárolói átlagosan az éves felhasználás 27 százalékát képesek raktározni, addig hazánk az 58 százalékát. Az itthoni létesítmények már több mint 60 százalékos töltöttségűek és a betárolás folytatódik.

Az elnök kifejtette, hogy Európa számára nincs elegendő mennyiségű az oroszétól eltérő nyersanyag, ezért az azonnali és teljes függetlenedés nem teljesíthető. Elhelyezkedéséből adódóan Magyarországra különösen igaz ez, számunkra rövid és középtávon nincs valós alternatívája az orosz fosszilis tüzelőanyagnak.

A szakember megjegyezte: a gázkrízis enyhítésének egyik eszköze a németek kezében van, hiszen az Északi Áramlat 2 vezeték műszaki átadása tavaly megtörtént és technikailag alkalmas arra, hogy az Északi Áramlat 1-gyel megegyező mértékben szállítson gázt az Európai Unióba.

„Nevezhetnek a Gazprom bármijének, ha ez az ára, hogy az emberek fűtsenek”

– ezt a külgazdasági és külügyminiszter nyilatkozta az atv.hu-nak. Szijjártó Péter azt mondta, nagyon fontos, hogy legyen Magyarországon annyi földgáz, amennyiből mindenki korlátozásmentesen fogyaszthat.

Kapcsolódó tartalom

„Ez az én feladatom, ehhez kell beszereznem a készleteket, ezen dolgozom gőzerővel most már jó néhány hónapja” – hangsúlyozta a miniszter.

Vagyis, az energiapolitikai szakértő szerint, már most jelentős mennyiségű gázunk van, ami csak tovább nő a közeljövőben, hiszen csütörtök óta plusz köbmétereket kapunk naponta.

„Ez egyrészt a nagy gáztárolói kapacitásunknak, másrészt a most megnövelt mennyiségű orosz szerződésünknek köszönhetően. Úgy tűnik, hogy sem a lakosság, sem az ipar esetében ellátási problémákra nem kell számítani” – fogalmazott Hortay Olivér, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágvezetője.

A háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt egész Európában energiaválság várható az ősszel. Magyarországon azonban a kormány eddigi intézkedéseinek köszönhetően nem lesz energiahiány; van és lesz gáz, áram, fűtőanyag.

Erről az őszi politikai ülésszak első kormányülésén esett szó, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök vezetett. Az erről szóló tájékoztatás szerint a kormány mindent megtesz azért, hogy a háborús inflációtól megvédje a magyarokat, és megvédje a rezsicsökkentést.

Kiemelt kép: A besajtoló vezeték nyomásmérője Algyőn, a szőregi biztonsági gáztározó bemutatásán. (Fotó: MTI/Beliczay László)

Ajánljuk még