logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Becsöngettek az idei tanévre – Csaknem egymillió-kétszázezer diák ült iskolapadba

| Szerző: hirado.hu
Megkezdődött csütörtökön a 2022/2023-as tanév, országszerte csaknem egymillió-kétszázezer diáknak csengettek be. Az M1 stábja több hazai településről is tudósított, a beszámolókból kiderült, hogy nemcsak az első osztályosok, és az idősebbek várták izgatottan az iskolakezdést, hanem a pedagógusok is – hangzott el az M1 Híradójában.

Kézen fogva érkeztek az első osztályosok a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanévnyitójára. Bemondta a rádió, hogy immáron véget ért a boldog vakáció – mondta egyikük.
Az idei évben csaknem százhúsz iskolakezdőt köszöntöttek az intézményben, akik öt osztályban tanulnak majd. Az ünnepség után az első osztályosokat tanító nénijük vezette körbe, hogy megismerkedjenek az épülettel, ahol a következő néhány évüket töltik majd.

„Sokat fogunk tanulni, az biztos. Megyünk most, éppen most körbe fogunk nézegetni. Szerintem nagyon jó lesz itt az iskolában” – mondta Varga Annamária. „Nemcsak az iskolakezdők izgatottak. Az első osztályosok osztályfőnökei is alig várták, hogy becsöngessenek szeptember elsején. Huszonöt kis csillogó szempár bejön az iskola kapuján. Ugye mi ilyenkor már hetekkel ezelőtt készülünk mindenfélével. Csinosítjuk a termet, és ugyanolyan izgalommal vagyunk, ilyenkor, mint ők” – hangsúlyozta az egyik pedagógus.

A járványidőszak után ismét jelenléti oktatással kezdődhet meg a 2022-es 23-as tanév. Ez pedig lehetőséget ad arra, hogy az utóbbi években a vírus miatt kimaradt programokat bepótolják az iskolák.

„Szeretnénk, hogy folyamatosan itt, jelenléti oktatásban legyünk a diákokkal, hiszen ez a legeslegjobb, mind diákoknak, mind a tanároknak. Szeretnénk nagyon nagyon sok programot, hiszen nagyon nagyon sok minden elmaradt, de szeretnénk sok mindent bepótolni, mert nagyon nagy igény van a közösségi programokra a gyerekek részéről” – mondta Bujdosó Tibor, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola igazgatója.

Budapesten a Városligeti Fasori  Gimnáziumban is nagy volt reggel a jövés-menés. Bár az időjárás nem kedvezett az iskolába érkezőknek, a diákok alig várták, hogy újra találkozzanak osztálytársaikkal.

„Izgulok, de már nagyon vártam, hogy újra találkozzak a régi osztálytársaimmal, és megismerjem az újakat” – mondta Jakab Dorottya. A nyolcosztályos gimnáziumban csaknem hatszáz tanuló kezdi meg az idei tanévet. Itt istentisztelettel kezdődött a tanévnyitó.

„A gyerekek három osztályfőnöki órán vesznek részt, ahol megkapnak minden olyan információt, ami a tanévkezdéshez kell. Többek között tűz- és balesetvédelmi oktatásban részesülnek, megkapják az órarendet, megkapják a mai napon a tankönyveket” – nyilatkozta Hajdó Ákos, a Fasori Evangélikus Gimnázium igazgatója.

Az aquincumi Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában rendhagyó módon kezdték meg a tanévet. A Budapesti Rendőr Főkapitányság egy közlekedésbiztonsági bemutatót tartott a diákoknak és azt is kipróbálhatták, hogy milyen egy igazi rendőrmotoron ülni.

„A gyerekek itt egy rövid performance során megtanulhatták, hogy hogyan kell közlekedni, hogyan nem szabad iskolába jönni, hogy a mobiltelefont el kell rakni, hogyha átmegyünk az úttest túloldalára és oda kell figyelni a közlekedésnél” – közölte Szécsi Tibor László alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársa.

Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még