logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Sírjánál emlékeztek Steindl Imrére, az Országház építészére

Steindl Imre, az Országház tervezője sírjánál tartottak megemlékezést halálának 120. évfordulóján, szerdán a Fiumei úti sírkertben, a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) szervezésében.

Mint a NÖRI MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelik, Steindl Imre (1839-1902) Ybl Miklós és Schulek Frigyes mellett a romantikus életszemléletből fakadó historizmus legjelentősebb magyar építésze. Legismertebb műve a két évtizedig készült Országház, amely méreteivel az ezeréves, ereje teljében lévő Magyarországot kívánta szimbolizálni.

A közlemény szerint a szerdai eseményen Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke beszédében azt hangsúlyozta, hogy az évfordulós megemlékezés, találkozás Steindl Imre sírjánál egyfajta tisztelgés.

A nemzet és a nemzet szolgálatára hivatott közösség, az Országgyűlés közösségének főhajtása egy nagy mester emléke előtt. A mi Parlamentünk a világ legszebb munkahelye, mondhatom jómagam immár 28 esztendeje. A forma nemzeti csúcsteljesítmény, a tartalmi munka pedig a mi felelősségünk, hogy az ország háza értékalapú nemzeti összefogás színtere legyen. Így legyen!” – idézi a közlemény Lezsák Sándort.

Czigány Tibor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora a megemlékezésen elmondta: a Műegyetemen 240 éve oktatják a mérnököket, és ennek a tanító munkának kiváló képviselője és példaképe Steindl Imre.

Nekünk a Műegyetemen Steindl Imre iskolateremtő tanár, tudós, akinek emlékét és örökségét megőrizzük és mindig példaképül állítjuk a fiatal generációk elé” – zárta beszédét a Műegyetem rektora.

Móczár Gábor, a NÖRI főigazgatója köszöntőjében kiemelte, hogy a Fiumei úti sírkertben Steindl Imre mellett mintegy hatvan építész nyugszik.

A NÖRI kiemelt feladatának tekinti, hogy bemutassa az itt nyugvó jelentős személyiségek életművét.

Mi, magyarok, ezeréves történelmi tapasztalataink alapján tudjuk, hogy csak akkor tudunk megmaradni, ha saját értékeink, saját értékrendünk mentén keresünk kapaszkodókat magunknak. Kapaszkodókat a jelenben, de kapaszkodókat a múltban is. Ilyen fontos viszonyítási pont számunkra Steindl Imre, és legjelentősebb, legismertebb alkotása, a világ egyik legszebb – nekünk magyaroknak pedig a legszebb – épülete, az Országház” – tette hozzá a NÖRI vezetője.

L. Balogh Krisztina, a Steindl Imre Program Zrt. vezérigazgató-helyettese az építészt méltatva arra mutatott rá: tagadhatatlan, hogy Steindl fő műve, az Országház Magyarország és Budapest világszerte ismert szimbóluma – áll a közleményben.

A kiemelt kép illusztráció.

Ajánljuk még