logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

TIM: Már negyedik hónapja minden korábbinál kevesebb a regisztrált álláskereső Magyarországon

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat gyorsjelentése szerint augusztusban 231 091 álláskeresőt tartottak nyilván, számuk az egy évvel korábbihoz képest közel tizedével csökkent – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) pénteken a Facebookon.

A korábbi rekordot közel 235 ezer fővel 2019 decemberében rögzítették. Idén májusban megdőlt ez a csúcs, nyáron pedig még alacsonyabban, 230-231 ezer fő körül alakul a mutató. A járványhelyzet előttinél is kedvezőbb értékek a 2010-es szinthez képest több mint 420 ezer fős csökkenést jeleznek – tájékoztatott a tárca.

A foglalkoztatás csúcsra jár Magyarországon: több mint 4,7 millióan dolgoznak, erre a rendszerváltás óta nem volt példa. A foglalkoztatási ráta tartósan 74 százalék fölötti, a munkanélküliségi pedig nagyjából harmada a 2010-esnek, az egyik legalacsonyabb Európában” – fogalmaztak.

Emlékeztettek, hogy a TIM augusztus közepén indította el a Vállalkozások regionális munkaerő támogatása programot.

A cégek az újonnan felvett, vidéken regisztrált álláskeresők után legfeljebb havi 150 ezer forint vissza nem térítendő bérköltség támogatásra pályázhatnak. A maximum fél éven át biztosított állami hozzájárulás célzottan ösztönzi a nehezebb foglalkoztatási helyzetűek – például pályakezdők, alacsony iskolai végzettségűek vagy kisgyermeket nevelők – munkába állását – írták.

A közép-magyarországi régióban pedig változatlanul fut a Vállalkozások munkaerő támogatása program. A közel két éve indult kormányzati kezdeményezésnek köszönhetően eddig országszerte közel 50 ezer álláskereső helyezkedett el összesen mintegy 32 milliárd forint támogatással – tették hozzá.

A kormány minden nehézség ellenére, a háborús helyzetben is folytatja a munkaalapú gazdaság kiépítését, megerősítését” – áll a TIM közleményében.

Ajánljuk még